Counter Strike

Vitality: megvan ALEX pótlása, fiatal tehetség érkezett!


A Vitality hivatalos közleményben jelentette be, hogy gyorsan meglett a hiányzó láncszem: ALEX helyére a 17 éves misutaaa érkezett.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy ALEX nem bírta tartani az esport ritmusát, így inkább kiszállt a buliból – legalábbis egy időre biztosan. Sokat nem kellett várni az új ötödikre, a két bejelentés között egy nap telt el.

A frissen érkező misutaaa az egyik legígéretebb tehetség jelenleg, így nem csoda, hogy a Vitality egyből lecsapott rá. Korábban már a G2 is érdeklődött iránta, de a tanulmányait előtérbe helyezendő, minden ajánlatot elutasított. A sztori ismerős lehet, hiszen újdonsült csapattársa, ZywOo is ezt tette korábban.

Ő azóta a világ egyik legjobbja lett, így a 17 éves játékos mindenképp jó közegbe került.

Misutaaa 30 HLTV meccsel rendelkezik, és eddig csak két LAN-on szerepelt, de mindegyiken 1.30-as rating felett zárt. A múlt év végén a WESG afrikai zárt kvalifikációján a Viva Algeria csapatát segítette, méghozzá a verseny legjobb egyéni teljesítményével, 1.29-es összesített ratinggel.

A Viva Algeria – soraiban a franciával – így ott lesz a WESG World Finals-ön, bár a koronavírus miatt az eseményt elhalasztották, és egyelőre új időpont sincs.

ALEX már nem bírta ezt az életformát, kiszállt az esport mókuskerekéből.

Az új felállás első megmérettetése az ESL Pro League S11 lesz, amely március 16-án startol el. Ezt követően biztosan láthatjuk a csapatot a májusi ESL One Rio Major során is, ahol a New Legends szakaszban kapcsolódnak majd be.

A Vitality jelenlegi felállása:

France Cédric RpK Guipouy
France Dan apEX Madesclaire
France Mathieu ZywOo Herbaut
France Richard shox Papillon
France Kévin misutaaa Rabier
France Rémy XTQZZZ Quoniam (coach)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva