Counter Strike

Xizttől is megvált a NiP – Már meg is van az új 5.


Újabb tagcsere történt a NiP-nél, reméljük a legjobbakat.

A svéd csapat ismét frissített a CS:GO arzenálján, Xizt helyét pedig a GODSENT kispadján lévő játékos, dennis fogja átvenni, akinek nem lesz egyszerű dolga, ugyanis rögtön az IGL szerep is ráhárul.

dennis, még a fnatic színeiben | Forrás: HLTV

A korábbi tagcserék nem hozták meg a várt sikert, hiába villant meg a NiP magic az IEM Oaklanden és hozták el az első helyezést, legutóbb a cs_summit 2-n az utolsó helyezéssel kellett beérniük, de a BLAST Pro Series és az ESL PRO League Season 7 Finals sem sikerült sokkal jobban a csapatnak.

Ezt a rejtett búcsúzást már ismerjük, úgy tűnik Xizt kikerül a NiP kezdőjéből – gamer.hu

Olofmeister igazolása előtt ugyanez történt, a svédek úgy tűnik megint elspoilereznek egy cserét. A NiP szekerét már nem a korábbi sztárok tolják, ezt sajnos minden versenyen megtapasztaljuk. F0rest és GeT_RiGhT még bírja valahogy a lépést a fiatalokkal, Xizt felett azonban eljárt az idő. Az egykori Major győztes irányító teljesítménye mélyponton tanyázik, ilyen rosszul még sosem játszott.

Xizt így a kispadra kényszerült, feltehetőleg hamarosan szabad ügynök lesz belőle és remélhetőleg egy másik csapatban láthatjuk a jövőben. Voltak már pletykák a távozását illetően, hiszen Xizt mostanában alulmúlta önmagát és nemrég kapott egy saját egérpadot a NiP-től, csak úgy, mint korábban friberg. A legendás NiP magból már csak ketten maradtak a csapatban, forest és GeT_RiGhT személyében.

A lineup a következőképp alakul:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva