BoardGame

Youtuber-kiképzés gyerekeknek


Ezekamaifiatalok – állítólag a 75 százalékuk youtuber akar lenni!

Nekik lehet segítség a Magyarországon is most megjelent szett, ami nem annyira társasjáték, de mindenképpen társas tevékenység, és ezzel közös, “fizikai” játék tud lenni. A Toaster Pets rajzfilmkészítő szettben a mindenképp szükséges kamerás eszközön, tehát leggyakrabban telefonon vagy tableten kívül minden benne van, amivel pofonegyszerűen csinálhatjuk meg a saját rajzfilmünket.

Először is le kell tölteni az appot bármelyik store-ból, majd kiválasztani a két figura közül az egyiket, és ráadni egyet a hat kiegészítőből (például napszemüveget). 14 digitális helyszín van az appban, ami a dobozban lévő greenbox-háttér mögé kerül az elkészült filmben. Ezek után már csak el kell játszani a jelenetet, amit kitaláltunk. Amiben nem fog látszódni a kezed valami trükk folytán, illetve ha beszélsz, a figurák aszerint mozgatják a szájuk.

A cucc egy tízes híján 9000 forint, amihez máris 6 újabb figurát (Foltit és Gombócot, a pandákat, Kópét, a zebrát, Masnit és Pocakot, a cicákat, meg Zsebit, a lajhárt) lehet venni, közülük mindnek van egy saját kiegészítője, meg egyenként 1690 forintos ára.

 

Láthatatlan tolvaj kobold

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva