Amikor azt hinnénk, hogy unalmas a hazai PUBG közösség, akkor Jonesy felkavarja az állóvizet.
KODIAK régi játékostársa, omgezjonesy egy új videót töltött fel YouTube csatornájára, amiben bemutatta, hogy hogyan likvidálja bLYYY és TheVRJani csapatát. Jonesy épp a Honvéd Esport Akadémián tartott edzést és az ottani srácokkal gyakoroltak, Jonesy állítása szerint csak a meccs közben jöttek rá, hogy egy meccsben vannak Janiékkal. A fergeteges 4v4 nem maradt el, azért ilyen nagy összecsapást, ismert játékosok között tényleg nem túl gyakran láthatunk.
A videóban némi effekt segítségével Jonesy meglehetősen sok komikumot csempészett a videóba, amiről egyébként rendkívül nehéz eldönteni, hogy valóban komolyan gondolta-e a játékos. Egyébként közel sem ez volt az első nézeteltérésük, korábban is volt némi csipkelődés a játékosok között, ám most TheVRJani is feltűnt a komment szekcióban és próbálta megérteni, hogy mi van valójában a dolgok mögött.
Ezúttal tényleg bLYYY került Jonesy célkeresztjébe, de egy korábbi alkalommal TheVRJaniról is készített hasonló videót Jonesy, aki akkor a teljesítményét szarozta le. Ezt az ütközetet is Jonesy nyerte, mondjuk itt a szerencse is némileg közrejátszott.
Egy kis idő után Jonesy is megszólalt az ügyben, aki sorban hozta fel a precedenseket, hogy hány alkalommal tett toxikus megjegyzést TheVRJani a személyével kapcsolatban.
“A sokáig semlegesség az nem volt sokáig, ahogy a kommentekben is látom, már 2018 augusztusában ordenáré módon nyilatkoztál rólam. Ezt próbálnám betudni a túl pörgő adrenalinnak, vagy a csata hevének, de szerintem ha KODIAK lőtt volna le titeket, akkor nem mondtál volna ilyeneket. Ha ez a semleges viselkedés, akkor nem akarom megtudni milyen a negatív.”
Ezen túl több alkalommal is kiemelte, hogy ez a videó csupán “brahiból” készült, a közönsége szórakoztatás kedvéért tette fel a csatornájára, valójában nincs benne harag.
Külön a Vikendin készült videóra is kitért Jonesy, ami szintén félreértésre adhatott okot a korábbiakban:
“A Vikendis videó is azért hasonlít erre, mert ironikus mindkettő és én látom a humort az iróniában. Te azt írod, hogy poénból ekéztél és szaroztad a teljesítményem decemberben, úgy látszik más a humorérzékünk, de sosem vettem magamra a poénjaidat/kritikáidat. Elhiheted, ha nem mondtatok volna semmit, csak lelőttelek volna titeket, akkor nem kerülnének fel ezek a videók. A toxikus kifejezést pedig úgy látom, szereted dobálni 4000 néző előtt is:”
A vitát viszont egyik fél sem akarta erőltetni, Jonesy is elnézést kért bLYYY-tól és TheVRJanitól a videók miatt, tiszta víz került a pohárba. Nemsokkal később TheVRJani is elnézést kért Jonesy-től a fentebb említettek miatt.
Végül mindketten félretették a sérelmeiket és ha minden jól alakul, 19-én együtt fognak hadba indulni a török csapatok ellen a PUBG virtuális harcmezein. Kíváncsian várjuk, hogy mit fognak közösen alkotni!
Minden jó, ha a vége jó!
[UPDATE]
Majdnem teljesen elmentünk mellette, de a komment szekcióban bLYYY is feltűnt, akinek szintén nem igazán jött át Jonesy videója. A játékos nagyon a szívére vette a videót és nem igazán érti, hogy miért is kellett ezt feltenni, hiszen szerinte ez nem old meg semmit.
Erre is reagált Jonesy, aki szerint az volt inkább a lejáratás, hogy streamsnipernek hívták őket bLYYY-ék. Ettől függetlenül Jonesy nem lejáratóvideónak szánta ezt az egészet.
Erre bLYYY a videó törlését kérte, ami egyelőre még nem történt meg.