A Microsoft az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre, amelynek fontos része az Xbox konzolok javíthatóságának lehető legelérhetőbbé tétele. Egyrészt – a redmondiak szerint – ezzel papíron kevesebb elektronikai és műanyaghulladék keletkezik, valamint a szállítás-küldözgetés elhagyásával a károsanyag-kibocsátás is minimálisra csökkenthető, másrészt pedig ez még a játékosoknak is jó, hiszen az otthoni DIY bütykölgetéssel egy csomó pénzt megspórolhatnak maguknak, amit máskülönben a szervizek szakijainál hagynának.
Itt is fontos megjegyezni, hogy egy játékkonzol meghibásodott alkatrészét manapság sokkal könnyebb kicserélni, mint mondjuk az Xbox 360/PS3-érában, így már csak a valóban szakértelmet igénylő kritikus problémákkal kell a nálunknál hozzáértőbb mesteremberekhez szaladni. Legalábbis, ha Xboxa van a gamernek. Tegyük hozzá: most már. A Microsoft ugyanis bejelentette, hogy mostantól az eddigieknél is több alkatrészt lehet berendelni online, ha épp szükség volna valamire, esetleg tartalékba. Legalábbis, ha Amerikában – vagy egyes európai országokban – él a konzoltulaj, a Föld ezen szegletében egyelőre még nem adott a lehetőség. Sajnos. De idővel egészen biztosan elérnek ide is a cserealkatrészek rendelgetésének lehetősége is – remélhetőleg, hiszen egy Series masinát gyakorlatilag játszi könnyedséggel kap szét bárki.
Amennyiben Magyarországon is elindul a kibővített „cseréld magad” program, akkor valószínűleg a tengerentúlihoz hasonlóan a Microsoft és más viszonteladókon keresztül lehet majd berendelni az alkatrészeket (Amerikában jelenleg az iFixiten keresztül lehet ezt bonyolítani). Ezek között találunk konzolborítást, lemezmeghajtót, talapzatot, hűtőelemeket, alaplapot, Wi-Fi modult, tápegységet, HDMI-portot, na meg a szereléshez elengedhetetlen szerszámkészletet. Mindezen túl a Microsoft az Xbox Seriesek csomagolásán is változtatott: mostantól a konzolok 100%-ig természetes anyagokba, műanyagmentes csomagolásba kerülnek.
