Azon túl, hogy miként fog kinézni és milyen és hány gomb, na meg port lesz a Nintendo Switch 2-n, sokat nem tudunk az új japán hibrid játékkonzolról, ami elvileg még idén, 2025-ben a boltok polcaira fog kerülni. Mondjuk sokakat, talán a legtöbbeket nem is igazán érdekli, hogy pontosan milyen hardver kerül a gépbe, hiszen a Nintendo masináit már évtizedek óta a játékok adják el, sokkal fontosabb infó, hogy mennyit kell majd érte kicsengetni.
Erre pontos választ valószínűleg az áprilisra kitűzött Nintendo Direct eseményt követően fogunk tudni mondani, addig csak találgathatunk – kivéve azt az olasz, igen megbízhatónak mondható viszonteladót, ami már most elindította a Switch 2 előrendeléseit, méghozzá egészen konkrét árazással. Ezzel nyilván akkor járnak csak jól, ha a Nintendo hivatalos ajánlott fogyasztói ára ennél jelentősen alacsonyabb lesz, habár a játékosok akkor sem járnak rosszul, ha az olaszok jól, vagy csak egy kicsit tippeltek alul. A GamesandMovies.it – gyaníthatóan véletlenül – lőtte fel az előrendelést, aminek már csak hűlt helyét találni, de az internet a ComicBooknak hála nem felejt:
eszerint 365 euró, azaz körülbelül 150.000 forint körüli árra érdemes számítani.
Ez a Nintendo korábbi árszabásai alapján abszolút elképzelhető, de mint mondottam fentebb, ez egyelőre csak egy erős becslés lehet – hacsak az olasz kollégák nem tudnak olyasvalamit, amit mi még nem. További jó hír, hogy ezért a pénzért – vagy e pénzért – egyetlen konzolt vehetünk, ami nem csak a fizikai és digitális játékokat lesz képes lejátszani, de a legtöbb régebbi switches címet is a visszafele kompatibilitásnak hála.
Egész jó üzletnek tűnik – és még akkor is, ha esetleg ennél valamivel drágább lesz, hiszen egyúttal kibekkelhetjük az első Switchet – ha nincs otthon egy belőle, amennyiben mégis, akkor a használt piacról befolyt összeggel arányosan lesz olcsóbb a Switch 2. Ami biztos, hogy az áprilisi Nintendo Directen mindent meg fogunk tudni a konzolról, a technikai paraméterei mellett az árát és az első exkluzív játékkínálatot is megismerhetjük.
Borítókép: The Independent