A Microsoft nem is olyan régen, 2021 szeptemberében leplezte le legújabb operációs rendszerét. Bár sokáig azt ígérték, hogy a Windows 10 lesz az utolsó számozott rendszerük, az utód a Windows 11 nevet kapta. Szükség is volt erre a megkülönböztetésre, hiszen olyan változtatásokat eszközölt a redmondi óriás a gépigényt tekintve, hogy könnyen összezavarhatta volna a felhasználókat, ha nem kap egyedi megnevezést az újdonság. Ennek köszönhetően bizony rengeteg, egyébként még a mai napig is remekül működő PC kiesett a támogatási listáról.
A Microsoft a TPM 2.0 és a SecureBoot funkciókat is megkövetelte már az első naptól kezdődően. Ezen kívül pedig a videokártyák esetében a DirectX 12 is alap feltétellé vált. Így például sem a Ryzen 1000 széria, sem pedig az Intel 7. generációja nem támogatja papíron az operációs rendszert. Egyre nehezebb kijátszani ezeket a védelmeket, ráadásul a Windowson kívül már az alkalmazások is ellenőrzikezeket a feltételeket sok esetben, mely nem várt problémákat okozhat. Nem nagyon éri meg tehát trükközni, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat.
Még szigorúbb követelményeket támaszt a Windows 11 új verziója?
Az ElevenForum egyik aktív tagja szúrta ki, hogy a Microsoft február első napjaiban frissítette a Windows 11 CPU támogatási listáját. A listáról olyan CPU-k is lekerültek, mint a 8., 9. vagy éppen 10. generációs Intel Core processzorok. Az asztali változatok mellett a mobil processzorok számát is jelentősen ritkította a cég, melyeket jóval nehéz, sőt leginkább lehetetlen a laptop teljes lecserélése nélkül frissíteni vagy cserélni. Az AMD sem úszta meg a ritkítást, ám ott jóval kevesebb modell esett ki.

Azt magabiztosan kijelenthetjük, hogy jelen pillanatban még a lekerült processzorokon is remekül fut a Windows 11. A Microsoft azonban bármikor dönthet úgy, hogy egy frissítés keretein belül meggátolja a további, gondtalan működést. Aztán persze az a lehetőség is felmerülhet, hogy a cég csak nemes egyszerűséggel lusta volt frissíteni a teljes listát és valójában a gépigény nem is változott az elmúlt verzióhoz képest. Ez azonban érthetetlen és meglehetősen furcsa lenne, hiszen eddig a teljes lista szerepelt a weboldalon, így papíron nem kellett volna változtatni egy karaktert sem.