Az Nvidai február 20-án hivatalosan is elindította a harmadik RTX 50 modell árusítását. Az RTX 5070 Ti vegyes fogadtatásban részesült. Egyrészt a 30% körüli ugrás az alap modellhez képest nem mondható rossznak, főleg, ha mellé nézzük az RTX 4080 -> RTX 5080 fejlődést. Ehhez azonban olyan árcédulák társulnak az első napokban, melyeket bizony nehéz megemészteni. Éppen ezért várják már sokan, hogy az AMD is színre lépjen, hátha egy kis egészséges versengés indul be a piacon. Úgy tűnik, hogy erre sem kell már sokat várni.
Az AMD az elmúlt napokban több dolgot is megerősített. Mostanra megtudhattuk, hogy a hivatalos bemutatóra február utolsó napján, 28-án kerül majd sor. A cég egy dedikált eseményt szentel majd a Radeon RX 9070 és RX 9070 XT párosának. Az sem titok, hogy a kártyák árusítása március 6-án veszi majd kezdetét, néhány nappal korábban pedig a független, külsős teszteket is olvashatjuk már. Február 21-én pedig újabb, sokak számára fontos dologra derült fény.
Ennyit fogyaszthatnak majd az új AMD kártyák
Az Nvidia RTX 5090 és RTX 5080 tápcsatlakozóval kapcsolatos problémái után égetőbb lehet most ez a kérdés, mint valaha. Néhány külsős AMD kártyán állítólag felbukkanhat már a 12VHWPR csatlakozó, de a legtöbb gyártó a tradicionális, korábban megszokott PCIe tápcsatlakozóval szereli fel a saját kártyáit. Ez már sokak számára pluszpont lehet.

A Videocardz forrásai mostanra elárulták, hogy mennyit is kérnek enni az újdonságok. Az RX 9070 XT megáll 220 wattnál, míg a nagyobb testvér 304 wattot kér magának. Az utóbbi nagyjából az RTX 5070 Ti fogyasztásának felel meg. Ha az 9070 XT valóban hozza nyers teljesítményben az RTX 4080 erejét, akkor bizony sokat javult a kártyák fogyasztása és hatékonysága, mely remek hír lehet azoknak, akik ódzkodtak eddig a vörös óriás termékeitől. Most már tehát mindent tudunk az érkező újdonságokról, egyedül az árcédulát nem, ám remélhetőleg egy hét múlva arra is fény derül majd. A versenyhelyzet sosem rossz, hiszen abból mindig a felhasználók profitálhatnak a legtöbbet.