Az előző CS2 Major 2024 decemberében ért véget, a következőre pedig egészen nyárig kell várni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne színesíthetnék rangos események a köztes időszakot. Bár a Valve évente csak két eseményt jelöl ki Major kategóriában, ez nem akadályozza a rendezőket abban, hogy egymillió dollár feletti összdíjazást is belengessenek. Az elmúlt napokban a szomszédban, Romániában estek egymásnak a legjobb CS2 csapatok, hogy kiderüljön, melyik alakulat viheti haza a 400 ezer dolláros fődíjat és a gyönyörű kupát.
Az eseményt a PGL csapata rendezte, a rájátszásos mérkőzéseknek pedig a kolozsvári BT Arena adott otthont. Szerencsére a magyar vonatkozás ezúttal sem maradt el, hiszen a MOUZ színeiben Torzsás ‘torzsi’ Ádám képviselte hazánkat. A MOUZ-t a jelenlegi CS2 érában az élmezőnyben, a világ legjobb 10 csapata között tartjuk számon, az aktuális helyezés módosul csak kicsit egy-egy verseny után. Nos, úgy tűnik, hogy a PGL Cluj-Napoca 2025 után több helyet is ugorhat felfelé a csapat, hiszen egyenesen a virtuális dobogó legfelső fokáig jutottak.
Magabiztosan nyerte meg a CS2 döntőt torzsi és a MOUZ
A PGL Cluj-Napoca 2025 csoportmérkőzéseinél kicsit megingott a MOUZ teljesítménye, így „csupán” 3-2-es állással jutottak tovább a rájátszásba. Ez azonban nem akadályozta meg őket, hogy a paiN, majd az Astralis alakulatain keresztülverekedve eljussanak az esemény döntőjébe. Az utolsó összecsapáson a Niko-val erősített Falcons alakulatával kellett megküzdeniük, mindezt pedig BO5 formátumban, azaz legalább három pályát haza kellett vinnie a nyertes csapatnak.
Lifting the trophy they gave everything for 🏆 pic.twitter.com/MDCeMS2swZ
— MOUZ (@mousesports) February 23, 2025
Nos, a döntőben nem igazán finomkodott a MOUZ csapata. Egyetlen egy pályát engedtek át a Falcons csapatának, így már a negyedik mapon lezárhatták az összecsapást. Dust 2 és Ancient viszonylag sima menet volt, de Nuke-on sem kellett hosszabbításig húzni a történetet, egyedül Mirage-ba tört bele a MOUZ bicskája. Nem kérdés, hogy a MOUZ ismét megmutatta, hogy a játékoscserét követően sem kell félteni őket. Ezúton is gratulálunk torzsinak és a MOUZ csapatának!
Borító: PGL