Manapság már senki nem lepődik meg azon, hogy falun is több száz megabittel tölthetnek le a felhasználók. Ezzel szemben azonban sajnos az sem ritka, hogy egy-egy városi lakásban vagy házban nem érhető el 30-50 megánál gyorsabb internet. Sokszor nehéz is kiigazodni az adott szolgáltatók felhozatalán, van, hogy teljesen fals adatot dob ki a saját felületük is. Szintén kritikus lehet költözés előtt körbetekinteni az elérhető maximális sebességet illetően, ha valaki olyan munkahelyen vagy munkaterületen dolgozik, mely erősen épít az internetes szolgáltatásokra.
Idén ismét szintet léphet a hazai internet
2025-ben elstartol a Gigabit Magyarország Program, melynek célja a fényvezetős, valamint az 5G/FWA vezeték nélküli technológiai lefedés biztosítása Magyarország teljes területén, minél több lakos, cég és államigazgatási szereplő számára. A program előkészítésének részeként elindult a társadalmi konzultáció, melynek során bárki ellenőrizheti és jelezheti, hogy az általa ismert címen van-e optikai lefedettség valamely hírközlési szolgáltató által.
A pályázat keretében Magyarország Kormánya európai uniós támogatással olyan korszerű infrastruktúra fejlesztését kívánja támogatni, ami hosszú távon képes biztosítani a településeken jelentkező szélessáv igényeket, mind vezetékes, mind mobil szolgáltatás igénybevétele esetén. A pályázat kifejezett célja, hogy az 5G, illetve a későbbi mobil szabványok területi lefedettsége is jelentősen javulhasson.

Az előzményprojektek látványos eredményeket hoztak Magyarország hírközlőhálózati fejlődésében, amelyet a Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) infrastruktúrára vonatkozó komponensében a lakosság nagysebességű internet-hozzáférésének mértékéről szóló adatok igazoltak vissza. Magyarország az elmúlt években ezen a területen az uniós átlagot meghaladó ütemű fejlődést tudott felmutatni, hazánk kiemelkedő eredményeket ért el az internet-hozzáférés bővítésében. 2019 és 2024 között az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya 9,42 százalékponttal nőtt (83,31%-ról 92,73%-ra), míg az EU-ban ugyanez az arány csupán 5,15 százalékpontos növekedés volt (87,94%-ról 93,09%-ra). Ezzel Magyarország abszolút növekedési üteme 4,47%-kal meghaladta az EU átlagát.
Így nézheted meg, hogy milyen gyors internet érhető el nálad vagy a kinézett ingatlanban
A program megvalósítója a társadalmi konzultáció lebonyolítása céljából létrehozta a netbejelentes.dkf.hu oldalt, ahol online térképi felület segítségével bárki ellenőrizheti, hogy az általa ismert helyszíneken milyen vezetékes optikai internetszolgáltatás elérésére van lehetőség.
A weboldal használata tehát gyerekjáték, a a netbejelentes.dkf.hu oldal felkeresése után a fenti térképpel kell majd találkoznod. Három fő színre érdemes felkészülni:
- A piros szín a 0-29 Mbit/s közötti kapcsolatokat jelöli
- A sárga szín a 30-999 Mbit/s közötti kapcsolatokat jelöli
- A zöld szín pedig az 1 gigabit, azaz az 1000 Mbit/s feletti kapcsolatokat jelöli
Ezt követően pedig nincs más dolgod, mint kikeresni a saját címedet vagy éppen a kinézett lakásét vagy egyéb ingatlanét.
Egy véletlenszerű címet kiválasztva, majd megkattintva láthatjuk is, hogy milyen kapcsolatra érdemes készülnünk. A legmagasabb elérhető sávszélesség feliratot kell figyelnünk. Amennyiben a közzétett utca-házszám szintű adatok nem fedik a valóságot, a DKF kér mindenkit, hogy a felületen tegyen bejelentést annak érdekében, hogy pontosítani lehessen a fejlesztésre kijelölt igényhelyek nyilvántartását. Az első tapasztalatok alapján friss és pontos adatokkal rendelkezik a térkép, így mindenképp remek társ lehet a mindennapok során. Remélhetőleg valóban sikerül megvalósítani a fenti fejlesztéseket az elkövetkezendő hónapok, évek során, hiszen jól látható, hogy még megyeszékhelyen sem alapvető a 100 Mbit/s feletti sebesség.