Ezek a legjobb ár-értékű videokártyák a jelenlegi helyzetben

Az AMD és az Nvidia is kiterítette kártyáit 2025 elején. Az Nvidia akkor 4 új modellt jelentett be, az AMD pedig két kártyáról rántotta le a leplet a CES 2025 eseményen. Az RTX 5090, RTX 5080, RTX 5070 Ti és RTX 5070 azóta már megérkezett a boltok polcaira, míg AMD oldalról az RX 9070 és RX 9070 XT modelleket érdemes keresni a kínálatban. Általánosságban kijelenthető, hogy a kártyák elérhetősége nem a legjobb, ahogy bizony a felárakat illetően sem finomkodnak a gyártók és a boltok.

Az első hetek tapasztalatai alapján az is világos, hogy a márciusban az AMD nyerheti a VGA-k párharcát. A raktárkészlet a vörösek oldaláról sokkal jobb, hiszen már január óta tárazhattak a startra. Az sem elhanyagolható, hogy a tesztek alapján valóban ütős konstrukció lett az RDNA 4. A Ray Tracing képességeket illetően sokat fejlődtek a Radeon kártyák, ahogy bizony a szoftveres oldal is egyre jobban fejlődik. A DLSS 4 azonban jelenleg a legjobb megoldásnak tűnik, ahogy AI feladatokra sem érdemes mást választani az Nvidia kártyáinál. Nem beszélhetünk egyértelműen jó vagy rossz megoldásról, hiszen a felhasználói szokásokon és igényeken is sok múlik.

A valós árazás és a régi videokártyák ára

A gyártók meghatároznak egy úgynevezett MSRP árcédulát. Az MSRP az angol Manufacturer’s Suggested Retail Price kifejezés rövidítése, ami magyarul gyártó által javasolt kiskereskedelmi árat takarja. A termék tényleges bolti ára ettől eltérhet, hiszen gyakran találkozhatunk kedvezményekkel, akciókkal. A jelenlegi keresleti és piaci viszonyoknak  azonban ezúttal ez azt jelenti, hogy sokkal magasabb áron is kínálhatják a videokártyákat, mint amit a gyártó megálmodott. Ilyen helyzetben sem a vásárlóknak, sem pedig a tesztereknek nincs könnyű dolga. Hiába remek önmagában nézve egy RTX 5080, ha a megálmodott árcédula helyett közel másfélszeres felárat kell kifizetni érte.

ASUS GeForce RTX 4070 SUPER Dual EVO OC 12GB
Az Nvidia ASUS GeForce RTX 4070 SUPER Dual EVO OC 12GB árának alakulása Magyarországon

Ha ez nem lenne elég, akkor pedig a kivezetett, régebbi generáció árazása is jelentősen elszállt. A fenti képen az ASUS GeForce RTX 4070 SUPER Dual EVO OC 12G hazai árazását figyelhetjük meg. Jól látható, hogy a februári időszakban kilőtt a kártya, a korábbi 250 ezer forintos árcédula helyett már 350 ezer forintért kaparinthatjuk meg. Szinte minden Nvidia kártya esetében ez a trend figyelhető meg, így sajnos már az sem opció, hogy valaki a régi, jobb árú kártyákhoz nyúljon. Ilyenkor merülhet fel a kérdés: a jelenlegi helyzetben mely videokártyák rendelkeznek a legjobb ár-érték aránnyal? Szerencsére vannak olyanok, akik szintén erre keresték a választ az elmúlt napokban.

Ezek most a legjobb ár-értékű videokártyák

A HardwareUnboxed csapata március 18-án jelentkezett egy kifejezetten izgalmas videóval. Ebben arra a kérdésre keresték a választ, hogy mely videokártyák a legjobb választások a jelenlegi időszakban. Aktuális, valós árakkal kalkuláltak, nem pedig a gyártók által megálmodott, ám közel sem valós árcédulákkal. Három régióra bontották fel az elemzést, ám a hazai felhasználók számára nem túl releváns az amerikai vagy éppen az ausztrál árazás. Az európai már igen, hiszen, ha az árcédulák nem is, az arányok megfelelnek a Magyarországon tapasztalható viszonyoknak.

Ezek most a legjobb ár-értékű videokártyák - Európai árazás
Ezek most a legjobb ár-értékű videokártyák – Európai árazás

A lenti listában a kártyák nevei mellett az európai, valós árat olvashatjuk le. Az ár mellett pedig az 1 FPS-re jutó költséget és az átlag FPS-t pillanthatjuk meg. Mindezt természetesen 4K felbontásban, 18 játékot vizsgálva. A pontos lista tehát a következő:

  • Radeon RX 7800 XT (€490) – €9.42 (52 FPS)
  • Radeon RX 7700 XT (€420) – €9.77 (43 FPS)
  • Radeon RX 7900 XT (€700) – €10.29 (68 FPS)
  • GeForce RTX 4070 Super (€610) – €10.34 (59 FPS)
  • Radeon RX 7900 GRE (€590) – €10.54 (56 FPS)
  • Radeon RX 9070 (€700) – €10.77 (65 FPS)
  • Radeon RX 7900 XTX (€900) – €10.98 (82 FPS)
  • GeForce RTX 5070 (€680) – €11.33 (60 FPS)
  • GeForce RTX 4070 (€570) – €11.40 (50 FPS)
  • Radeon RX 9070 XT (€850) – €11.49 (74 FPS)
  • GeForce RTX 4070 Ti Super (€860) – €12.46 (69 FPS)
  • GeForce RTX 4070 Ti (€830) – €12.77 (65 FPS)
  • GeForce RTX 4080 Super (€1050) – €12.96 (81 FPS)
  • GeForce RTX 5070 Ti (€1040) – €13.87 (75 FPS)
  • GeForce RTX 5080 (€1450) – €16.86 (86 FPS)
  • GeForce RTX 4090 (€2000) – €18.35 (109 FPS)
  • GeForce RTX 5090 (€3160) – €24.50 (129 FPS)

Jól látható, hogy a legjobb ár-értékű videokártya a piacon az AMD Radeon RX 7800 XT, a másik oldalról nézve pedig az RTX 5090 lehet a legrosszabb választásunk.

Betöltés...
Keresés
Keresés