Nem volt olyan nagyon rég, hogy a Metro-széria egykori fejlesztői új stúdió zászlaja alatt bejelentették a La Quimera című játékukat, ami a korábbi alkotásukhoz hasonlóan nem egy kedves jövőbe kalauzol.
A Metróval ellentétben azonban a La Quimera nem egy atomháborúban poszt-apokaliptikus világban, hanem egy olyan alternatív disztópikus 2064-ben játszódik, ahol különféle – jórészt ember által okozott – természeti katasztrófák miatt gyakorlatilag összeomlottak a globális rendszerek, a nemzetállamok a hagyományos formáikban megszűntek létezni. Különféle politikai csoportosulások, emberi közösségek és kommunák, mikroállamok hadakoznak egymással, a konfliktusokat pedig választás szerint jól felszerelt magánhadseregekkel, high-tech zsoldos csoportokkal bonyolítják. A játék során mi is egy ilyen zsoldost irányítunk, akit Dél-Amerikába rendelnek rendet tenni – de az akció nyilván váratlan fordulatot hoz.
Bár a La Quimera elméletileg április 25-én kellene megjelenjen, nem kap túlontúl nagy figyelmet, pedig a látványvilágát és a játékmenetét tekintve is egy FPS ínyencségnek néz ki, amiben egyesül a Killzone, a Crysis és a Call of Duty. Utóbbi talán a leghangsúlyosabb: a La Quimera ugyanis egy nagyon narratívára és az akcióra fókuszáló shooter lesz, amiben gondolkodni maximum azon kell, hogy melyik kütyüvel, képességgel, vagy fegyverrel tegyünk pontot az életünkre törő ellenek karrierjének végére.
Az viszont külön bravúr, amit az egykori metrósok – most már Reburn-tagok – kihoztak a játék motorjául szolgáló Unreal Engine 4-ből.
A La Quimera ugyanis nem az Epic legújabb, mostanság sokat kritizált, konzolokon sokszor valóban rosszul, optimalizálatlanul működő 5-ös, hanem még a 4-es Unreal motorjával készült, az eredményen viszont ez egy cseppet sem látszik meg. A Reburn első saját játéka meglehetősen látványosnak ígérkezik – még attól is függetlenül, hogy nem lesz benne a 2025-ben jó hívószónak számító ray tracing. A várható játékmenet sem lesz rosszabb, legalábbis a zárt béta során felvett 20 perces anyag alapján sokak akcióigényét fogja maradéktalanul kielégíteni – jóllehet az akció és a felfedezés minimum annyira kötött, mint egy CoD-ban.
Megjelenés állítólag április 25-én egyelőre csak a Steamen, de mivel hatalmas a csönd a játék körül, könnyen előfordulhat, hogy halasztanak rajta egy kicsit. Alszunk néhányat és ez is kiderül.