A múlt hétvégén lezajlott a Magyar Streamer Bajnokság 4.0, ami a hazai streamer és esport-világ egyik legjobb kezdeményezésének bizonyul.
Az elmúlt évtizedekben Magyarországon is egyre népszerűbb lett az esport, sőt rengeteg hazai gamer lett nemzetközi sztárjátékos, akiknek a legnagyobb világversenyek alkalmával tudunk szurkolni. Az elmúlt években azonban létrejött egy olyan kezdeményezés, ami nem kifejezetten az esportolókat célozza, mégis hatalmas követőtábort és közösséget képes megmozgatni. A múlt hétvégén lezajlott a 4. Magyar Streamer Bajnokság két napos LAN döntője, ahol a legjobb hazai tartalomgyártók mérték össze tudásukat CS2-ben. A verseny döntőjét a Ludovika Arénában tartották, ahol elképesztő hangulat tombolt.
MSB és a streamerek
A Magyar Streamer Bajnokság eredetileg egyfajta közösségi mókaként, játékként indult, amikor ismert hazai tartalomgyártók úgy döntöttek, csapatokat hoznak létre, majd egymás ellen harcolnak CS2-ben, hogy együtt tudják szórakoztatni saját követőtáborukat. A baráti mérkőzéseket persze egyre többen elkezdték komolyan venni, sőt a rajongók is követelték az újabb összecsapásokat, így talán nem is volt kérdés, hogy szép lassan egy verseny jöhet létre. A kezdeményezést eredetileg a TheVR csapatából jól ismert Jani indította el, később a szervezésbe becsatlakoztak olyan szereplők, mint Kodiak, bLYYYplays, így együtt indították el a hivatalos Magyar Streamer Bajnokságot, aminek a döntőjét később több alkalommal is egy budapesti helyszínen tartották. Mivel a streamerek amúgy is nagy követőtáborral rendelkeznek, így még azok a nézők és követők is csatlakoztak a szurkoláshoz, akik amúgy talán sosem néztek esportot és sosem szurkoltak senkinek.
A verseny legnagyobb pozitívuma, hogy összehozza a streamerek követőtáborát, kibővíti a hazai érdeklődést az esport iránt, és bebizonyítja, hogy mind egy közösséghez tartozunk, akik segítik és támogatják egymást, függetlenül attól, hogy egyébként a hétköznapokban ki milyen tartalmakat gyárt és kinek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az MSB egy önálló, független – ha úgy tetszik rajongói – kezdeményezésként indult, amihez az MSB 4 esetében már több nagyobb szponzor is csatlakozott, kibővítve a lehetőségeket.
MSB 4.0
A hétvégén tartott MSB 4. LAN -döntő a Ludovika Arénában zajlott, ahol nem csak a verseny döntő mérkőzéseit lehetett megnézni élőben és online, hanem egyéb szórakoztató show-meccseket is láthattunk, ahol például Nessaj és Zsozeatya is csapattal vonult fel, mindenki nagy örömére. A stream-nézők ráadásul Kodiak jóvoltából a szünetekben némi kvízműsort is láthattak, ahol izgalmas esporttal kapcsolatos kérdéseket kaptak a verseny résztvevői. A többszáz látogatót vonzó két napos döntőt és a versenyt végül kitartó küzdelem után a Suri, htmL, flashie, Coolio, Balage felállásban harcoló Team Galaxy nyerte. A verseny részletei elérhetők az msb.gg oldalon, a döntő pedig visszanézhető az MSB Twitch csatornáján.
Folytatás
TheVR Jani elmondása alapján a Magyar Streamer Bajnokság folytatódik, sőt a következő verseny már idén várható. Még az is lehet, hogy a játékok listája is kibővül, tehát a streamerek a jövőben nem csak CS-2-ben, de talán más játékokban is megmérkőzhetnek majd, mint a League of Legends, Valorant vagy a Rainbow Six Siege.
@gamermagazin A hétvégén volt a Magyar Streamer Bajnokság 4. LAN döntője, ahol ott voltunk. gamer game msb streamer bajnokság thevr cs2 counter-strike játék videojáték fyp foryou magyarstreamerbajnokság esport