Mostantól mindekinek jár a Windows 11 új verziója

A Windows 11 szépen lassan kezd előre törni. A gamer számítógépeket vizsgálva valamikor 2024 őszén történhetett meg a korszakváltás, ám a váltási kedv nem volt túl optimális. A Windows 11 már 2021 szeptemberében megérkezett, ám igazán kevesen váltottak az első 1 évben. Ennek több oka is volt. Egyrészt a Windows 10 is remek rendszer, másrészt a telepítési feltételek is túl mostohák voltak. A TPM 2.0 és SecureBoot opciókról sokan még nem is hallottak, ám az új rendszer megkövetelte ezeket a telepítésnél.

A Windows 10 támogatása lassan megszűnik, ám rengetegen kitartanak a rendszer mellett. Sokan pedig a korábbi Windows 11 telepítéseknek frissítésre sem fektetnek nagy hangsúlyt. A Windows 11 évenként kap egy nagy frissítést, melyet könnyen értelmezhető módon jelöl a Microsoft. A frissítés nevében az első két szám a megjelenés évét jelöli, a második két karakter pedig azt, hogy az év mely szakaszában érkezett meg a csomag. A legfrissebb csomag a 24H2, mely értelemszerűen 24 második felében (Second Half  – H2) debütált.

Mostantól mindenkinek jár a Windows 11 új verziója

A Windows 11 dedikált frissítési oldala
A Windows dedikált frissítési oldala

A Microsoft egészen mostanáig bizonyos feltételekhez közötte a 24H2-es frissítést, legyen szó Windows 10 vagy 11 felhasználókról. Ezt azonban május első napjaiban megszüntette, elérkeztünk a 11-es verzió térnyerésének legutolsó állomásához. A Microsoft egy dedikált bejegyzésben emlékezett meg az eseményről:

A Windows 11 24H2 verziója, más néven a Windows 11 2024 frissítés széles körben elérhető. Elérkeztünk a 24H2 verzió fokozatos bevezetésének utolsó fázisához a Windows Update-en keresztül. Ha Ön rendelkezik [frissítésre] jogosult Windows 10 vagy 11 eszközzel, akkor a frissítést a Beállítások → Windows Update és a Frissítések keresése menüpont kiválasztásával keresheti. Ha a készülék készen áll a frissítésre, akkor megjelenik a rendszer 11 24H2-es verziójának letöltése és telepítése lehetőség.

Az egyetlen kivétel mostantól tehát a hardveres inkompatibilitás, azaz a TPM 2.0 és SecureBoot hiánya, ám ezeken kívül teljesen szabadon frissíthetőek a 10-es és 11-es rendszerek az aktuálisan új verzióra. Érdemes is ezt megtenni, hiszen AMD CPU-k esetében például még extra FPS-t is kapnak a játékosok.

Forrás: PCFórum

Betöltés...
Keresés
Keresés