390 forintért irthatod a zombikat a haverokkal – Akciós a világ egyik legjobb horrorjátéka

A világ egyi legelismertebb és legkedveltebb kooperatív horrorjátékának folytatásáért most 400 forintot sem kell kifizetni a Steamen, és irthatod is a zombikat.

Ki ne szeretné halomra lőni a zombikat úgy, hogy ez ráadásul a haverokkal lehet egy csapatban megtenni? Főleg akkor, amikor itt a nyár és mindenki egy kis nosztalgiára vágyik. Most ráadásul ezt tényleg nagyon olcsón lehet megtenni, mert a Steamen a Left 4 Dead 2 annyira akciós, hogy 90 százalékos kedvezményt kapott. Mindenkinek megéri, hiszen nem akármilyen játékklasszikusról van szó.

Left 4 Dead 2

A Left 4 Dead 2 egy kooperatív shooter, amit még a Valve fejlesztett és adott ki 2009-ben. A játék egy zombiapokalipszis közepén játszódik, ahol négy túlélőt kell irányítania a csapatnak. A kampány során különböző pályákon kell átvágni, miközben fertőzöttek hullámait daráljuk. A mesterséges intelligencián alapuló „Director” rendszer dinamikusan változtatja az ellenségek elhelyezkedését, szóval lesz benne kihívás bőven, főleg hogy egymás hátsóját is meg kell védeni. Azt, aki lemarad ugyanis könnyen legyűrhetik a zombik. Többféle játékmód is elérhető, köztük Versus, Survival és Scavenge. A fegyverarzenál bővült az első részhez képest, és közelharci fegyverek is bekerültek. Az öt kampány különböző amerikai déli helyszíneken játszódik. A hangulatot a sötét humor, az akció és a horror kombinációja jellemzi. A Left 4 Dead 2 a mai napig népszerű a kooperatív játékok rajongói körében, szóval nem érdemes kihagyni, főleg nem ennyiért.

De mennyi?!

Left 4 Dead 2 most csak 0,92 euró (10 euró helyett) a Steamen, ami azt jelenti, hogy kb. 392 forintot kell kiadni érte. Ez mindenkinek megéri, hiszen nem akármilyen játékklasszikusról van szó.

Betöltés...
Keresés
Keresés