A TheVR ismét új dologba vágta a fejszéjét.
A TheVR ismét új dologba vágta a fejszéjét.
Az egész egy költözéssel kezdődött, de a bővülés ennyinél nem állt meg, ugyanis nemrég jelentették be, hogy Jani és Pisti mellett egy harmadik fővel bővül a csapat, aki leginkább a technikai dolgokért lesz a felelős. A legutóbbi videójukban pedig egy újabb állást hirdettek meg a srácok. Túl sok hasonlóval még nem igazán találkoztunk, hiszen általában írásban szoktak lezajlani az álláshirdetések, de tekintve hogy egy népszerű videócsatornáról beszélünk, így nem csoda, hogy ezt a formátumot választották.
"Az a helyzet srácok, hogy a tech csatornára keresünk embert.[…] Ez a kérdőjeles negyedik ember pedig a kamerák előtt dolgozna, a Tech csatorna mindenes embere lenne. Ez a munkakör. Nagyon fontos, hogy a Tech csatornának nem Ő lenne az arca."
A mindenes fő feladata a TheVR Tech videóiban szereplő tesztek, bemutatók készítése lenne, emellett elvárják azt is, hogy az illető értsen a vágáshoz is, na meg a kreatív gondolkodásmód sem hátrány. A munka betöltéséhez a következő kritériumoknak kell megfelelni:
"- Legyél képben azzal, amivel foglalkozunk
– Remek kommunikációs képességet és előadás módot
– Legyél kreatív
– Tudd beosztani az idődet
– Szeress csapatban dolgozni
– Megfelelő megjelenést (Mi sem vagyunk szépek, szóval nem lesz nehéz megütni a szintet)
– Techben való jártasságot és naprakészséget
– Legyél jártas a videóvágásban, szoftvertől függetlenül (Premiere Pro, FCPX, DaVinci Resolve előnyben!)
– ANGOL NYELV (Nem kötnénk szinthez. Fontos hogy értsd, és ha kell, akkor tudj megszólalni angolul!)"
Az állás betöltéséhez fontos kritérium, hogy a jelentkezőnek rendelkeznie kell egy a YouTube-ra feltöltött videóval, amiből hamar kiderül, hogy ki milyen orgánummal rendelkezik.
Aki szeretne a TheVR Tech mindenese lenni, az ne habozzon!
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!