Gaming

Battle Royale autókkal? Igen, most már ilyen is van


Megérkezett a H1Z1 új játékmódja, az Auto Royale.

A napokban egyszer már előjött témaként a Daybreak battle royale játéka, a H1Z1, kiderült ugyanis, hogy alig néhány hónap leforgása alatt szó szerint megtizedelődött a játékosok száma, köszönhető a Fortnite és a PUBG népszerűségnek.

A PUBG és a Fortnite teljesen lenullázta a H1Z1-et

A szomorú hírek után most jöjjön egy pozitív fejlemény: a H1Z1 tegnap hosszú idő után kilépett az early access státuszból. A kétéves próbaidőszak végére tehát pont került, február 28. óta elérhető a játék “éles” verziója, benne olyan finomításokkal, mint a minitérkép, a heatmap vagy éppen a sűrűbbé tett item drop. A Steamen 20 euróért szerezhetitek be a játékot.

A “megjelenés” mellé egy új játékmódot is kaptunk, ez pedig nem más, mint az Auto Royale, amely pontosan azt kínálja, amit a címe is sejtet:

Battle Royale, csak éppen autókkal.

Az Auto Royale-ban 30 darab négyfős csapat küzd a szokás szerint egyre szűkülő térképen, a járművekkel pedig (melyek között akad néhány új is az alapjátékhoz képest) különféle power-upokat is van lehetőség felszedni, mint például páncél, repair kit, extra üzemanyag, olajfolt, füst, turbo boost vagy éppen aknák. Íme egy videó róla:

Az új játékmód egyelőre még béta státuszban marad, hogy a fejlesztők tovább csiszolhassanak rajta a játékosok visszajelzései alapján, ám a H1Z1 csomag részeként mindenki számára elérhető.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva