League of Legends

Adtak egy esélyt Kaynnek, de az áttörés még nem jött el

Cloud - Igrici Áron - 7 éve Címkék: Kayn, Roccat,

Az EU LCS-ben debütált Kayn. Pridestalker meghúzta a váratlant az UOL elleni második játékban.

Az összecsapás legvégén ugyan örülhetett a Roccat, ám kissé felemás szájízzel tekintünk a mérkőzésre. Az LCS meccsekre egyáltalán nem jellemző módon a legújabb hőst már az új frissítés hetének legelső találkozóján megcsodálhattuk akció közben. Milo „Pridestalker” Wehnes úgy gondolta, a Duskblade ligáján és Cho’Gath falván túl van még élet a vidéken és be lehet rántani Kaynt a kompetitív érába, gyakorlatilag egy héttel a megjelenése után. A dolog nem éppen úgy sült el, ahogy tervezték, bár legyünk őszinték, nem – csak – Kayn volt a probléma.

Kayn és formái (Forrás: surrenderat20.net)

Ugyan sok mindent nem kockáztatott a Roccat, már vezetett 1-0-ra, volt lehetőségük kísérletezni. Már a játék elején megcsillogtatták Kayn speciális mechanikáját, Pridestalker a lehető legbiztonságosabban jutott be az Unikornisok dzsungelébe, észrevétlenül, a falon keresztül.

Szerencsére nem kellett újabb mérkőzésre várni, hogy meglegyen a legújabb karakter első kompetitív killje. Exile rossz pozíciójának köszönhetően már a 13. percben sikerült learatni az első sikert.  Majd a siker nem halmozódott tovább.

A pillanat – Kayn Locked-In! (Forrás: youtube.com)

Idővel elkezdett megerősödni a UOL összeállítása, Pridestalker nem tudta killekre és aranyra váltani a képességeiből adódó domináns startját, így minél tovább húzódott a mérkőzés, annál kevésbé volt releváns szereplője a játéknak. Arról nem is beszélve, hogy Samux Kalistája megállíthatatlanná vált a játék felétől, összejött neki minden.

A felemásságot a döntések mögött találjuk, nem attól érezzük sikertelen húzásnak, mert nem hozott győzelmet, hanem, mert nem lettek kiaknázva a lehetőségek. A Roccat junglere csak akkor változtatott formát, mikor már a mérkőzésnek gyakorlatilag befellegzett. Talán, ha korábban változik Rhaasttá, nagyobb hatást tudott volna elérni.

Kayn (Forrás: ember2607.deviantart.com)

Összességében a potenciál megvan, hogy Kayn kompetitív legyen, de még nincs meg a formula, amibe beleillik. Legalábbis a Roccat nem találta meg. All-in karaktert nem jó döntés egy Braum – Gnar – Sejuani triumvirátus ellen hozni, talán a szintén meta Kha’Zix pick járhatóbb út lesz az alakváltónak és megmutathatja mire is képes valójában.

 Kíváncsian várjuk a hét többi találkozóját, hátha újra előbukkan a falból, nagyobb káoszt hagyva maga után!

 

 

Nyitókép: lol-wallpapers.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva