Counter Strike

Lassan indulhatna a tryout, továbbra is ötödik nélkül a HR. Mutatjuk ki jöhetnek szóba


Fiatal kora miatt frozennek egyelőre még várnia kell a nagy lehetőségre, de ha nem ő, akkor ki? Megmutatjuk az esélyes neveket.

Előre bocsátjuk, STKYO-t pótolni szinte lehetetlenség lesz ezen a szinten, két név jön csak szóba, aki megfelelő helyettese lehetne a szlovák riflernek.

Az egyik frozen, ám a a csapat számára még túl fiatal. Az ESL Pro League szabályzata ugyanis nem teszi lehetővé, hogy 15 évesen részt vegyen a versenyen, így hiába igazolnák le, a meccseken nem játszhatna. Vagyis mintha ott se lenne.

A másik minőségi pótlás electronic lenne, de a FlipSid3 alapítója elég egyértelműen rövidre zárta ezeket a kérdéseket:

A STYKO-ért kapott pénzt ha visszaforgatják, akár még lehet is keret electronic-ra, kétségtelenül ezzel járna a legjobban a csapat.

Szóba került még mir, vagy valamelyik másik Vega játékos is, de náluk is beütött a szerződéshosszabbítás a Major után, itt is mélyen a zsebbe kellene nyúlni egy kivásárláshoz.

De akkor ki marad? Sajnos nem túl széles a skála, hiszen nemzetközi rutinnal rendelkező srác kell, aki megüti a csapat Majorba vágyó skilljét is.

És fontos, hogy ne legyen jobb ajánlata, hiszen a HR jelenleg nem egy vonzó állomás a profik karrierében, leszálló ágban jelenleg az együttes. Szóval egy Magisk vagy friberg el sem gondolkodna az ajánlaton. Mutatjuk az öt egyáltalán szóba kerülő playert:

  • A Gambit egyértelműen kinyilvánította, hosszú távon full kazah csapatot szeretnének a szervezetben, így Dosia napjai is meg vannak számlálva a csapatnál. Lehet húzza még pár hónapig, de neki is jobb döntés lenne a váltás. Régebben játszott már a HellRaisers-be, de tény, hogy jelenleg ez hatalmas visszalépés lenne neki, de ha a jövőre gondol, a többi CIS csapat jelenleg telített.
  • A másik minőségi opció a mousesports-ból kiforgatott loWel lenne, aki ha nem kap jobb ajánlatot, valószínúleg rábólintana a HR hívására, így tulajdonképpen helyet cserélnének STYKO-val és kész.
  • DavCost szekere nagyon megy a Spiritben, folyamatosan jó számokat hoz, rutin is van a kezében még a FlipSid3 játékosaként, ha megy neki az angol, reális opció lehet, hiszen a HellRaisers magasabban jegyzett csapat, ami fejlődés lenne az orosz játékos karrierében.
  • A szintén FlipSid3-ban kipróbált Shara is egy opció, hiszen visszakerülne az elitbe egy erős csapatba, a kérdés nála csupán az, hogy képes-e megütni a szintet. Tény, hogy ott volt az F3-al, amikor legendák lettek Kölnben, de ez önmagában még kevés.
  • Aztán itt van még smike, aki jelenleg a pro100 játékosa, de egy HR hívására biztosan mozdítható lenne. Korábban játszott már a HR-ben, így nem lenne számára ismeretlen a légkör. Csupán 19 éves, így a fejlődési lehetőség még bőven ott van előtte.

Opció tehát van, a kérdés csupán annyi, mikor kezdik el tesztelni az embereket, mert a játékba tett jelenlegi óraszám nem éppen azt mutatja, hogy gőzerővel menne a tryout.

Forrás: Steam

Nyitókép: Twitter

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva