League of Legends

Update: A Riot visszaemelné Rengart a metába!


Egészen biztosak vagyunk abban, hogy ezek már az utolsó simítások a világbajnokság előtt.

Korábban a mai nap már írtunk a legfrissebb, világbajnokságot érintő PBE patchről. Csak azért, mert a soron következő világesemény a legnagyobb durranása a kompetitív érának még nem csak azzal foglalkozik a Riot, habár nem tudjuk határozottan azt állítani, hogy a soron következő néhány módosítás nem a VB-t készíti ugyancsak elő. Ugyanis a módosítások mértéke nem olyan óriási, hogy a “mezei” játékosokat rendesen megérintse, viszont a profik játéktempójába vagy választásaiba biztosan beleszólnak.

Ezért is történik az, hogy csak egy-két hős változott a legutóbbi patchben, s ezek mértékét is inkább nagyítóval kell néznünk.

Project Fiora figura (Forrás: na.merch.riotgames.com)

Fiora esetében például egy nagyon érdekes változást figyelhetünk meg. A hős egész nyáron kapta a pofonokat jobbról, balról, egyszer nerf, egyszer buff, majd a jelenlegi stádiuma inkább hasonlít a kanosszajárás előtti helyzetre. Ez valószínűleg arra volt jó, hogy egy kicsit kimozdítsák a kompetitív körökből, most pedig szívesen visszaemelnék a nézők legnagyobb örömére.

Fiora ulti (Forrás: surrenderat20.net)

Fiora a PBE-n, ha aktiválja a végső képességét, akkor a célpontja közelében megkapja a Duelist’s Dance mozgási sebességét, ezzel adrenalinlöketet adva a gyenge pontok gyors kipukkantására.

Bunyós Lee Sin (Forrás: eune.leagueoflegends.com)

Lee Sin is kapott egy kis változtatást. Néhány frissítéssel korábban gyengítették a hős alap páncél adatait, ezzel belassítva a korai szakaszát a hősnek. Most kompenzációként az aktív pajzsa, amit a W képességével maga köré tud rántani a játék elején erősödött. Nem fogja ez a változtatás annyival megdobni a korai szakaszt, tekintve, hogy Lee Q-val kezd a legtöbb esetben a dzsungelben. Továbbra is igényelni fog egy erősebb leasht, így az ösvény játékosok továbbra is késve startolnak, ha Lee van a csapatban. Második-harmadik szinttől viszont jól fog működni a hős, így mondhatjuk, hogy ez a változtatás is inkább a profikat érintik, ahol minden másodperc számít.

40/100/160/220/280 helyett mostantól 60/115/170/225/280 (Forrás: surrenderat20.net)

Lucian, a skillshot midesek rémálma pont azt a képességét fogja elveszteni, amiért oly nagyon kedvelték a profik. Az E skillje ugyanis szignifikáns töltési idő nerfet kapott. Megfejelték további 4 másodperccel a töltést, ami pont elég ahhoz, hogy ne ő legyen a legjobb döntés egy esetleges counter pick választásnál.

18 helyett 22 másodperc CD-vel startol a skill (Forrás: surrenderat20.net)

Az utolsó szembetűnő módosítást Rengar kapta. Az ő esete sem fogja felrobbantani a szervereket a buff mértékével, viszont ha kicsit mögé nézünk a dolgoknak, akkor láthatjuk mit tervez vele a Riot. Az erősítés Rengar alap adatait érinti, 22 páncél helyett most már 25-el kezd az orgyilkos, s ha visszaemlékszünk pont ennek az ellentétével kapták ki Lee-t és Elise-t az utolsó pár kompetitív fordulóból. Rengar tehát jobban fog startolni a játékok elején, gyorsabban fogja végig csapkodni a dzsungel dögöket, így gyorsabban fog tudni nyomást gyakorolni a térképre. Kiváló lehetőség arra, hogy újra láthassuk a világbajnokságon! És ki tudja, lehet ezt még a jövőben követni fogja valami módosítás a képességein is…Ez a PBE, itt minden megtörténhet!

Rengar (Forrás: leagueoflegends.wikia.com)

Ti örülnétek, ha Rengar újra visszatáncolna az erősebb hősök közé? 

Nyitókép: boards.na.leagueoflegends.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva