Összefoglaló mindarról, amit eddig tudni lehet az "alakváltó" kártyákról.
A pénteken bemutatott új Hearthstone kiegészítő, a Kobolds and Catacombs több újdonságot is tartogat majd a játékosok számára: lesz itt új kulcsszó (Recruit), új játékmód (Dungeon Run) és egyedi Legendary lapok (class fegyverek) is, de egyéb érdekes mechanikákkal is találkozhatunk majd.
Ezek közül az egyik a Spellstone-okhoz kapcsolódik majd, melyek különleges lapok lesznek: mindegyiknek háromfajta verziója lesz. A trükk azonban az, hogy a paklinkba csak a kövek “kisebb” verzióját rakhatjuk majd be, melyek egy adott feltétel teljesülésekor átalakulhatnak normál, majd “nagyobb” verziókká. Fontos azonban, hogy ehhez a kezünkben kell, hogy legyen a lap!
Mindegyik class-nak lesz egy saját Spellstone-ja, vagyis összesen kilenc ilyen lap lesz a kiegészítőben. Eddig a Druid és a Shaman verziókat mutatták be: előbbi 3 armorra, utóbbi pedig 3 overloadra “fejlődik” tovább.
Van még néhány fontos tudnivaló a Spellstone-ok működése kapcsán, melyek első pillantásra nem feltétlenül egyértelműek.
- Az upgrade feltételét több lépésben is lehet teljesíteni, akár több körön keresztül. Ha például három egymást követő körben overloadolsz egyet-egyet, akkor a harmadik után a Sapphire Spellstone át fog alakulni.
- Ezzel szemben arra nincs lehetőség, hogy egy lépéssel eljussunk a “Lesser” verziótól a “Greater” változatig. Ha például nálad van a Lesser Jasper Spellstone, és kijátszol egy Feral Rage-et 8 armorra, akkor csak a normál változatot fogod megkapni.
- Utóbbiból következik, hogy az átalakulás után az esetleges “fennmaradó” armor/overload/egyéb értékek már nem kerülnek beszámításra a Greater változathoz. (Tehát ha a Lesser Sapphire Spellstone-ra overloadolsz 5-öt, akkor után a Greater Sapphire Spellstone-ért még mindig 3-at kell, nem csak 1-et.)
Összegezve a legfontosabb tudnivalókat a Spellstone-ok kapcsán:
- A gyűjteményedben csak a “Lesser” verzió szerepel, ezt rakhatod be a pakliba.
- Az upgrade-hez a kezedben kell legyen a lap.
- Az upgrade feltételét nem kell egy lépésben teljesíteni, akár több részben, több kör alatt is lehet.
- Egy lépéssel nem lehet duplán upgrade-elni.
Izgalmas és érdekes döntési mechanika, szó se róla, amely újabb stratégiai mélységet hozhat a játékba, hiszen jó helyzetfelismerés kell majd ahhoz, hogy felmérjük, mennyire érdemes tartogatni, vagy éppen gyengébb változatban is kijátszani az egyes köveket. Kíváncsian várjuk, hogy a többi class milyen Spellstone-okra számíthat majd!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!