Counter Strike

Major utáni forgatások sokadik felvonás: siezed lehet a Gambit megmentője


Az ex-Major győztes Gambit számára egyértelmű volt, hogy nem fitch lesz a hosszútávú megoldás, úgy tűnik megvan az új kiszemelt az ötödik helyre.

A Kazak csapat 2017 nyarán hatalmas meglepetésre Major címet nyert Zeus zseniális irányításával és az AdreN + HObbit páros ellenállhatatlan támadásainak hála.

Zeus azóta már a Na’Vi-ban tör a újra a csúcs felé, aminek leginkább a Gambit itta meg a levét.

Elcsábították a Tengri irányítóját, aki azonban közel sem tudta pótolni Zeus mesteri tevékenységét. Sőt, annyira nem ment neki ez a poszt, hogy a mostani Major tornán már Dosia irányított. Látva fitch-et kiültetve a szélen, és a elnézve hogy mindig a csapat leggyengébbje volt, lehetett tudni milyen sors vár rá a verseny után.

És igazunk is lett a kétkedőknek, még ha egyelőre csak egy “beugrásról” van is szó. Az ESL Pro League előszóbájának számító ESEA MDL versenyen ugyanis fitch nem lesz ott az első meccsen.szerepelt első meccseken, A hivatalos indoklás annyi, hogy tisztázatlan okok miatt hiányzott. Elsőre csak egy meccsről volt szó, de aztán az új ötödik annyira bevált, hogy már a második találkozón is ő maradt a csapatban. Elég ködös, de mindegy is, sokkal érdekesebb a beugró kiléte.

Az új ötödik ugyanis nem más, mint seized, aki pont a Na’Vi-ban adta át helyét Zeus-nak a nyáron.

Vagyis nem történt semmi más, mint a két irányító helyet cserél a két CIS csapatban. Seized irányítói tapasztalata, még ha nem is túl nagy, segíthet rendbe tenni a Gambitet, és játékosként is erősebb, mint fitch. Ezt jól mutatja rögtön az első meccses alázásuk az ESEA MDL-ben.

Forrás: HLTV

A Gambit drukkerek tehát újra kezdhetnek reménykedni, felcsillant a fény az alagút végén, egy esély a sikerek visszatérésére.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva