Hearthstone

Ben Brode azt mondja, átkerülhet két lap a Mage Classic szettbe


Így kompenzálnák azt, hogy már a második lapot veszíti el a class a rotáció miatt.

A Blizzard néhány napja jelentette be, hogy a tavaszi Standard rotáció során újabb lapok fognak átköltözni a Hall of Fame-be. Egy évvel ezelőtt hat Classic lapnak intettünk búcsút, idén pedig további három kártya megy át a Wild módba az alap lapkészletből:

  • Ice Block
  • Molten Giant
  • Coldlight Oracle

Az Ice Lance után tehát újabb fontos lapját veszíti el a Mage class a Standard módban, a Blizzard ugyanis szeretné, ha kicsit máshogy néznének ki ezek a deckek – az Ice Block által alkalmazható stratégia túlságosan is korlátozta a fejlesztési lehetőségeiket. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez már a második Classic Mage lap, amelyik elhagyja a Standard módot, ez pedig további változtatásokat hozhat magával.

Ezt nem mi mondjuk, hanem Ben Brode, aki nemrég egy interjújában elárulta:

erősen fontolgatják, hogy átraknak két régebbi lapot a Mage Classic szettbe, így kompenzálva azt, hogy kirotált az Ice Lance és az Ice Block.

A Hearthstone-csapat feje hozzátette: senki se számítson arra, hogy ezek erős, a metát meghatározó lapok lesznek, mennyiségileg szeretnék ugyanis rendbe tenni a dolgokat, nem erősíteni szeretnék ezzel Jainát. Brode egy példát is mondott: a Shatter (mely az Old Gods kiegészítővel rotálna ki) ideális jelölt lenne, amely nem túl erős, ellenben tökéletesen illeszkedik a class identitásához. “Nem hiszem, hogy bárki remegne a Shatter után, de azért egy egészen jópofa kombó kártya” – mondta.

Mindez persze még csak terv: egyelőre még a bővülés sem biztos, mint ahogy az sem, hogy pont a Shatter lesz az egyik lap. Maga az ötlet ellenben egyáltalán nem rossz – igaz, ha már a Mage ilyen kivételezésben részesül, akkor nem kizárt, hogy a Rogue és a Warlock is számíthat valami hasonlóra a Conceal és a Power Overwhelming miatt. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva