Március 14-én megkezdődik a küzdelem, a tét pedig nem kicsi.
Az egyik legsikeresebb mobiljáték a világon a Clash Royale: a tavalyi Crown Championshipnek nem kevesebb, mint 400 ezer dolláros összdíjazása volt – nem meglepő, hogy a Supercell tovább viszi az esport vonalat és versenyeket szervez.
Ezúttal a Clash Royale ligát: Március 14-én indul a sorozat, melyről egyelőre kevés információt tudunk, de egy biztos, a tét nagy.
Azok a játékosok ugyanis akik elérik a 20 győzelmet, célpontjaivá válnak a profi csapatoknak, és közülük fognak igazolni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi alapján választanak majd, lehet, hogy egyénileg próbálják majd ki őket, de a 20 győzelmesek rákerülnek a radarjukra, az fix.
Természetesen ezek mellett egyéb játékon belüli jutalmak is ütik a markunkat, mint minden Challenge-nél.
A részvétel nincs feltételhez kötve, viszont ahhoz, hogy a legvégén igazolhatóvá válhassunk, minimum 16 évesnek (április elsejével bezárólag) és level 8-asnak kell lennünk.
Ugyan még nem erősítették ezt meg, de jó eséllyel ugyanolyan Challenge lesz, mint a többi: a játékon belül található, 3 vereségnél kiesünk, viszont újra lehet nevezni (valószínűleg Gemmel).
Akinek kis segítségre lenne szüksége, hogy milyen paklikkal induljon, annak a clashroyale.com csapata megosztott párat (mely profiktól származik).
Ha esportolói álmokat dédelgettek, és jók vagytok a játékban, akkor eljött a ti időtök. Jó gyakorlást és sok sikert kívánunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!