Fifa

Messi, Pogba, Dybala: az év legerősebb Team of the Weekje jöhet


Sorra remekeltek a sztárjátékosok a hétvégén.

Holnap újabb kerek számhoz érkezik a Team of the Week a FIFA 18-ban, hiszen az EA Sports harmincadik alkalommal fogja kihirdetni a hét csapatát. Kiemelkedő teljesítményekből természetesen ezúttal sem volt hiány, így szokás szerint ezúttal is kiválasztottunk néhány játékost, akik szinte biztosan ott lesznek a kezdőben.

Messi

A Barcelona ikonja egymaga intézte el a Leganes csapatát, Messi mesterhármast szerzett a szombati mérkőzésen. Ezek után igen jók az esélyei a keretbe kerülésre – egyedül a Team of the Knockout Stage kavarhat be, ahova szintén jó eséllyel pályázik az argentin. Várható érték: 97

Pogba

Az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb manchesteri derbijét játszották szombaton, ahol a United kétgólos hátrányból fordítva verte meg a City-t egy fantasztikus második félidőt produkálva. A vörösök kulcsembere Pogba volt, ő szerezte a szépítő és az egyenlítő gólt, ezzel pedig bérelt helye van a TOTW középpályáján. Várható érték: 91

Dybala

Messi mellett egy másik argentin, Dybala is mesterhármast szerzett a hétvégén, ráadásul mindhárom gólja vezetést ért, vagyis nagyon fontos találatokról beszélünk – még úgy is, hogy kettő közülük büntetőből született. A Juventus támadója ezzel Agüero mellett a második játékos lehet a FIFA 18-ban, aki negyedik alkalommal is bekerül a hét csapatába. Várható érték: 93

Eriksen

A Stoke idén könnyen lehet, hogy kiesik a Premier League-ből, a Tottenhamet azonban igencsak megizzasztották a hétvégén. Végül Eriksen két gólja kellett a londoniaknak ahhoz, hogy meglegyen a győzelem, aminek köszönhetően a dán karmesternek könnyen összejöhet a harmadik TOTW-szereplés is a szezonban. Várható érték: 92

Depay

A fiatal holland támadó remek szezont fut a Lyonban, a Metz ellen pedig talán a legjobb meccsét játszotta idén: mind az öt gólban benne volt, melyek közül egyet ő maga lőtt, négyet pedig előkészített. Óriási meglepetés lenne, ha kimaradna – második alkalommal lehet ott a hét csapatában. Várható érték: 85

A számokból jól látszik, hogy borzasztóan erős Team of the Week várható: négy darab 90 feletti játékos is ott lehet a kezdőben, amire a FIFA 18-ban eddig még nem volt példa. Szerda délután kiderül, hogy tényleg sikerül-e nekik!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva