Hearthstone

Mindbreaker = Meta breaker? Egyre többen döntenek a lap mellett


Sokan próbálnak az erősebb Hero Powerre építeni, de szerencsére van ellenszer.

Alig pár nap telt még csak el a The Witchwood megjelenése óta, így kialakult metáról még mindig nem beszélhetünk: az új kieg és a Standard rotáció mindent megváltoztatott, így még bőven zajlik a kísérletezés az új lapkészlettel. Vannak trendek azonban, amik már most is látszódnak: a páros-páratlan mechanika például egyelőre abszolút működőképesnek tűnik – főleg az utóbbi a felturbózott hősképességekkel. Lehetnek majd ennek következményei a pakliépítésnél? Abszolút!

Az elmúlt hónapokban a Spellbreaker vált a Hearthstone első számú tech lapjává, ez nem is lehet kérdés: nagyon kevés olyan deck van, amelyik nem játszik valamilyen Silence-effektet, ezek közül pedig az említett 4-drop a leggyakoribb. Ez jelenleg is igaz, ám van egy másik tech lap, amely szintén egyre több pakliba látszik beszivárogni: ez nem más, mint a Mindbreaker.

Kép: Hearthpwn

Jelenleg az Odd és az Even Paladin tűnik a két legerősebb decknek, de a szintén jól teljesítő Cubelockra vagy éppen az Odd Rogue-ra is igaz, hogy nagyon komolyan építenek a Hero Powerre, nem is beszélve az újfajta Face Hunterről. A Paladin deckeket különösen el tudja lehetetleníteni a hősképesség kikapcsolása, hiszen ezek nagyon erősen támaszkodnak az olcsón (páros), illetve nagy mennyiségben (páratlan) érkező Silver Hand Recruitokra.

Nagyon fontos tulajdonsága még a Mindbreakernek, hogy a statjai abszolút ideálisak a korai aggro kezelésére. A 2 sebzés az új meta szinte összes korai aggro dropját jól kezeli (a legfontosabb kivétel talán a Dire Mole), az 5 életpont pedig azt jelenti, hogy ideális esetben akár 3 kisebb lénnyel is le tud trade-elni.

Nyilvánvalóan fontos, hogy csak olyan pakliba használjuk, amit nem zavar, ha ideiglenesen elveszíti a Hero Powert, hiszen a lap ránk is hat. A legjobban a tempo deckekbe illeszthető be, hiszen itt a legjellemzőbb, hogy curve-ön pakolgatjuk ki a lapokat szépen – jó példa a Spiteful Druid vagy a Spiteful Priest, ezekben például nyugodtan ki lehet próbálni.

Hogy hosszú távon is szükség lesz-e a Mindbreakerre, azt persze majd az idő eldönti, ám ha a Paladin deckek hasonlóan erősek maradnak (amire bőven van esély), akkor könnyen népszerű tech lappá válhat!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva