PUBG

Helló M24, üdv új anti-cheat! – Megérkezett a 14. Update a teszt szerverekre


Optimalizációk tömkelege mellett rengeteg újítást kaptunk, amelyek a metát ismét megbolygatják.

Tegnap kiszivárgott, ma pedig meg is érkezett az új frissítés, ami egyelőre csupán a teszt szerereken elérhető. Aki olvasta a tegnapi kiszivárgott infókat, azt biztosan nem fogja annyira meglepni ez az update log. Változtak a gránátok, megkaptuk az M24-et a world lootba, rengeteg optimalizáció érkezett. Egyelőre mindez még csak a teszt szerveren érhető el, de feltehetően holnapra már az éles szerverekre is megkapjuk az újdonságokat.

Gránátok

  • Frag grenades: A gránát okozta repülő effektet eltávolították. Mostantól a sebzés oroszlánrészét nem a gránát miatti repülés fogja okozni, hanem különböző zónákat hoztak létre, ettől függően fog majd sebezni.
  • Erősítettek a gránátokon és módosították a hatótávukat:
    • 3,5 méteres körzetben halálos sebesülést okoz a gránát (a korábbi 2,6 helyett)
    • 3,5 és 8,5 méter között közepes sebzést fogunk elszenvedni
    • 8,5 és 10 méter között pedig alacsony lesz a gránát sebzése
  • Stun grenades: A stun gránátok sosem voltak túl népszerűek, ezért korábban, ezért egy új hangeffektet hoztak be nemrég. Most némileg buffoltak ezen is, 5 méteres körzetben indirekt hatásai is vannak, mint például az ideiglenes süketség.
    • 100 fokos szögben közvetlen, ezen kívül pedig indirekt hatása van a gránátnak a robbanás 5,5 méteres körzetében.
    • A maximum hatóttáv 20 méterre növelve (közvetlen esetén)
    • A vakság időtartama attól függ, hogy milyen közel robbant a stun
    • Aki elvakult, az mostantól eltakarja az arcát és nem tud ADS-elni sem.
    • A nézők is elvakulnak a játékossal együtt
    • Az indirekt hatás maximum 3 másodpercig tart
  • Molotovok: Bizonyos felületeken jobban fog terjedni a tűz, például a faházakon, fa elemeken a házban. Akár a falakat is érheti tűz.
    • Új égés effektet kaptunk, ez akkor látható, ha a karakterünket molotov tűz éri
    • Az indirekt effekt (amikor a tűzben állunk) sebzését 10-ről 12,5-re módosították
    • Miután kijöttünk a tűzből, 4 másodpercig tovább égünk, ez 10 sebzést jelent másodpercenként
    • A tűzben nem lehet ADS-t használni
    • A tűz a fa elemeken jobban terjed

Játékmenet

  • Az M24-et eltávolították a dropból és betették a world lootba. A cél, hogy a Kar98k-nak is legyen alternatívája
  • Az M24 alapsebzését 88-ról 79-re módosították
  • A Scar-L vízszintes és függőleges visszarúgása csökkentve
  • A cheek pad és a tactical stock mostantól nem fogja annyira csökkenteni a visszarúgást, viszont az ADS sebességét növelik.
  • Növelték a DMR-ek spawn rate-jét (Mini 14, SKS, SLR)
  • Egy kicsit növelték a Vector spawn rate-jét (de az SMG spawn rate nem változott ettől függetlenül)
  • Light grip módosítások:
    • Nem lesz hatással a fegyver recoiljára sem a recoil recovery speedre
    • Az első golyó golyó visszarúgását 15%-kal csökkenti. A “kick animation” pedig 30-ról 20%-ra csökken

UI/UX

  • Új üzenet jelenik meg azokban a szituációkban, amikor nem tudunk healelni

Új anti-cheat

A PUBG Corp.-nak sikerült kifejleszteniük egy új anti-cheatet házon belül. A security mode-ban ez is aktív, így arra kérnek mindenkit, hogy lehetőleg ebben indítsuk a játékot. Persze ha hibákat észlelünk, akkor nyugodtan váltsunk át a compatibility mode-ra.

Teljesítmény

  • Javították a játékosmodell rendereléséi folyamatát, megakadályozva ezzel a frame dropokat
  • Optimalizálták a játékos mozgását és a repülés animációját, így már nem lesz probléma, ha vannak körülöttünk, nem fog annyira leesni az fps-ünk
  • A netkódon történt néhány fejlesztés, ezzel csökkentették a hálózat válaszidejét
  • Javították a gépünk és a szerver közötti adatcserét bizonyos objektumok esetében (itemek, ajtók, kerítések), így nem fog a kelleténél később spawnolni
  • Javították a korábban nem épp hatékony folyamatokat, amelyek leginkább a járművek esetén okoztak anomáliákat. Kevesebb probléma lesz a fizikával ennek köszönhetően.

Hangok

  • Külön beállítható a stereo és az új HRTF. Azaz ha valakinek nem tetszenek az új hangok, szimplán kikapcsolja a HRTF ezen funkcióját a menüben. Ahogy korábban említették ez csak a lövéshangokra vonatkozik.
  • Csökkentették az airdropot hozó repülőgépek hangjait

Bugfixek

  • Javítottak néhány problémát, amelyek ütközéseknél jelentkeztek Erangelen és Miramaron is
  • Vaultingolás közben nem akadunk be bizonyos helyeken többé Erangelen
  • Javítva a hiba, ami nem engedte hogy Miramar bizonyos objektumain átmenjünk.
  • Továbbfejlesztették a gránát eldobásakor látszódó tray ikont.
  • Javítva a hiba, ami akkor jelentkezett, ha a levágott csövű sörétesre rátettük a choke-ot
  • Javítva a hiba, ami érdekességeket okozott akkor, ha ráugrottak egy olyan járműre, amiben volt ember
  • A crossbow-val mostantól nem lehet zerózni (véletlenül hagyták benne)
  • Javították a hibát, ami miatt a stun gránát beragadt és pörgött, ha az ablak bizonyos pontjához dobtuk
  • A cheek pad leírását pontosították
  • Javítva a hiba, ami nem adta meg a 10%-os függőleges visszarúgás javulását a cheek padnak köszönhetően az SLR-en

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva