Hearthstone

Lehetetlennek hitték, ő megcsinálta: megvan a Hearthstone első 3-Star Master játékosa


Hunterace megállíthatatlan, folytatja elképesztő évét.

Az idei évben már többször is írtunk arról, hogy milyen fantasztikus formában van a fiatal norvég játékos, hunterace: a világbajnokságra való kijutást leszámítva lényegében minden összejött neki, ami csak összejöhetett. Nem meglepő, hogy ő lett a játék első Hearthstone Master besorolású játékosa.

Hunterace idei eredményei önmagukért beszélnek: ritkán látni olyan eredménysort a Hearthstone-ban, mint amilyet ő produkált eddig 2018-ban.

  • HCT Germany (február) – II. hely
  • HCT Toronto (március) – II. hely
  • HCT Seoul (június) – I. hely
  • HCT Italy (július) – I. hely
  • HCT Tokyo (július) – elődöntő
  • Europe Fall Playoffs (szeptember) – VII. hely
  • HCT Montreal (szeptember) – negyeddöntő

Mindezek mellett hunterace a ladderen is folyamatosan ott van az élmezőnyben, így nem csoda, hogy a norvég titán elképesztő tempóban gyűjtögeti a pontokat. A szeptemberi szezont is a Top 25-ben zárta, amivel átlépte a 200 HCT-pontos álomhatárt, vagyis ő érte el elsőként a 3-Star Master szintet.

A Hearthstone Masters rendszert az idei HCT évadban vezette be a Blizzard: azok, akik három egymást követő szezont tekintve elérik a 150, 175, illetve 200 pontos álomhatárt, extra jutalomban részesülnek.

  • 1-Star Master (150 pont): meghívás online, pénzdíjas versenyekre + év végi ajándékcsomag
  • 2-Star Master (175 pont): a fentiek + 1000 dolláros részvételi bónusz szezononként egy versenyre
  • 3-Star Master (200 pont): a fentiek + 2500 dolláros részvételi bónusz szezononként három versenyre + meghívás a regionális selejtezőre
Kép: Blizzard

Amikor az év elején bejelentették az új rendszert, akkor sokan azon a véleményen voltak, hogy a Blizzard kicsit elmérte a pontokat – a 3-Star Master szintet egyenesen elérhetetlennek tartották egyesek. Hunterace azonban most alaposan rácáfolt erre, hiszen remekül élt az új, alaposan kibővített versenynaptár adta lehetőségekkel, és nemcsak sok tornán indult, de folyamatosan jól is teljesített rajtuk.

A fiatal norvég számára ezek után tényleg egyetlen cél maradt már csak: hogy kijusson a világbajnokságra. Az eddigi két selejtező nem jött össze neki, a regionális kvalifikációs versenyeken pont nem jött ki neki a lépés. A Europe Winter Playoffs-on (amire ezzel már most biztosította a helyét) azonban még összejöhet neki, illetve utolsó szalmaszálként még az évben legtöbb pontot gyűjtő játékosnak fenntartott Last Chance helyben is reménykedhet még.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva