PUBG

Óriási hardveres banhullám pusztított a PUBG-ben – A kínai közösség felrobbant


Végre a várva várt banhullám végigsöpört a PUBG virtuális harcmezein.

A kínai játékosközösség teljesen megőrült a mai nap, ugyanis a PUBG Corp. banhullámmal készült a hétvégére. A hullámban pedig ezúttal nem csupán 1-2 játékos akadt fent, hanem rengeteg. A kínai fórumokat elözönlötték a csalódott játékosok, akik között volt aki tettette, hogy nem érti az okot, míg mások téves banra hivatkoztak.

Mint utólag kiderült valószínűleg tényleg rengeteg téves ban is lehet a rendszerben, ugyanis a Kínában népszerű internet kávézókra hardveres bannokat is kiszórt a PUBG Corp. Így aki ugyan azon a gépen játszott, mint a csalók, az is megkapta a banját. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a kitiltott fiókokkal, de sajnos tudni lehetett, hogy ez a kockázat benne van, főleg mióta hivatalosan is bejelentette a cég, hogy hardveres bannal lépnek fel a csalók ellen.

Egy átlagos internet kávézó

A kínai játékbarlangok már csak az olcsóságuk miatt is népszerűek. Egy óra játékért cserébe 0,5 $-t kérnek általában, de a high end GTX 1080-nal szerelt gamer PC-k ára is valahol 1 $ körül mozog óránként.

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva