Fortnite

Szívdobogások után sárkányhangok – Ninja szerint érkezik a második Mythic tárgy


Ez valami hatalmas durranás lesz...!

A hetedik szezon (eddigi?) legmegosztóbb újítása a játék első Mythic ritkaságú tárgya, az Infinity Blade volt. A kard Polar Peaken jelent meg minden kör elején és csakis egyet lehetett belőle találni egy játék során. Viszont azt, aki megkaparintotta, közel megállíthatatlan erővel látta el. Nem kellett sok idő, a közösség kisírta a tárgy törlését és újragondolását.

Az Epic Games be kellett, hogy lássa, talán ezúttal túl erőset alkottak, ám a kiadó hivatalosan bejelentette, újragondolják a Mythic tárgyak rendszerét, ám ez egy olyan kategória, amit mindenképpen meg szeretnének valósítani a jövőben.

A G2 streamerének, RazZzero0onak kilpjéből jól hallatszik, már sárkányhangokat is lehet hallani a háttérben játék közben.

Ahogyan ismerjük a szóban forgó mitikus lényeket, szinte biztos, hogy nem egy mellékvágányon végigvezetett újítást fogunk kapni, valószínűleg a sárkány, vagy sárkányok érkezése komolyan rányomja majd a pecsétjét a játékképre.

Természetesen a legnézettebb Fortnite streamer, Ninja is megszólalt az ügyben miközben közvetített, véleménye szerint a sárkányok lesznek a következő Mythic lények/tárgyak a játékban. Valószínűleg hatalmas masszív lények lesznek, amiket ha legyőzünk, valami igazán extra fegyvert, vagy tárgyat kapunk majd fáradalmainkért.

Hogy egészen pontosan mit tervez az Epic, nem tudni, ám ha ilyen lendülettel fejlődnek a lények a játék világában, akkor néhány héten belül akár már fel is fedheti a kiadó a sárkányok funkcióját!

Ezt láttad már?

Ninja kiakadt az Epic-re – Tele van csalókkal a Fortnite?

Borítókép: youtube

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva