Counter Strike

Ez még nem az! Nagy zakó lett a Budapest Five első meccse, el is árulták mi volt a hiba


Elég kritikusak voltak a srácok magukkal szemben is.

Az ESEA Advanced ligában játszották le az első mérkőzésüket a srácok, elsőre nem lett túl jó sajnos.

Elindult a Budapest Five, íme minden tudnivaló az első komolyan fizetett, profi magyar csapatról

A csapat játékosa, DEv röviden-tömören summázta a dolgokat:

“A csapatunk nagyon erős, csak túl sokat praccolunk. Officialon máshogy kell és kicsit el vagyunk szokva tőle, de ez hamarosan megváltozik.” – nyilatkozta nekünk.

Egy meccs alapján bőven nem szabad még ítélni, DEv szavaiból az jön le, hogy talán picit izgultak is. Több száz ember szurkolta végig a mérkőzést, bzt is villantott egy szebb pisztolykört, de sajnos ezzel már nem tudták megfordítani a találkozót:

Ugyanebben a ligában játszik Vega Squadron, vagy az X6tence Galaxy, és a pro100, illetve magyar oldalról az HoP e-Sport (ex-Hyperion). A mezőny tehát nagyon erős, bőven nincs még veszve semmi. Még 11 mérkőzés van hátra, köztük lesz majd egy a HoP e-Sport ellen is, izgalmas rangadó lesz. A mérkőzéshez nem sok mindent lehet hozzáfűzni, a dánok nagyon jól játszottak.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva