Ismét izgalmas versenynapon vagyunk túl.
Múlt héten elstartolt a MNEB PUBG alapszakasza. Az előző héten a Team Plague uralta a harcmezőket, kíváncsian várjuk ki bizonyíthat ezúttal. Vajon sikerült duplázni? Nézzük is!
Első meccs – Erangel
Nem meglepő módon ismét a játék első pályáján kezdődött el a második meccsnap. A végjáték ezúttal sem okozott csalódást, a Nice Gaming, az On The Spot és a Team Horizon Reapers gárdája csapott össze egymással. Vantiinak majdnem sikerült teljesen megsemmisítenie a THR csapatát, egy jól irányzott gránát hiányzott csak hozzá. A meccs végén egy gyönyörű 1v3-at hozott le unknownmemory az On The Spot csapata ellen, így az első csirkét a THR vihette haza.
Második meccs – Miramar
A második meccsen sivatagi körülmények között kellett ringbe szállnia a 16 csapatnak. La Cobreira mellett zajlott a végjáték, melynek fő résztvevői az On The Spot és MGFE Spirit Esports voltak. Sajnos az On The Spot négyesének ezúttal sem jött össze, így a Spiritesek gazdagodtak egy csirkével, érdemes megemlíteni, hogy a győzelem mellett még 16 killel is gyarapították a pontjaikat!
Harmadik meccs – Erangel
Az utolsó meccsen visszatértünk a jó öreg 8x8km területű szigetre. A végjáték ismét izgalmas volt, hiszen az előző meccsek “sztárjai” az endgame előtt távoztak az élők sorából. A végső harcban a teljes létszámot felvonultató RIFT Esports a flank és az iNcentive.PUBG megmaradt tagjait likvidálva győzedelmeskedett!
Az eddigi állás
2 nap és hat mérkőzés után még mindig a Team Plague vezeti a tabellát, azonban a többiek is egyre nagyobb ütemben kezdenek felzárkózni. Vajon meddig tarthat ki az előny?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!