A felső ösvény urai rengeteg sebzést nyelnek be és osztanak ki egyszerre, egyetlen teamfight-ból sem hiányozhatnak.
Az elszigetelt felső ösvényen harcoló toposok egyedül tartják le a pálya tetejét, hogy aztán a Teleport segítségével egy pillanat alatt a harc kellős közepén kamatoztathassák képességeiket.
Ha kizárólag a csata közepén érzed jól magad, akkor a topos szerepet a Riot is neked teremtette.
Top lanerek, a közelharc specialistái
A felső ösvényen játszani rendkívül összetett feladat, precíz időzítések és profi pozicionálás kell az eredményességhez, illetve egy kis idő, hogy a karakter némi izmot szedjen magára.
Hiszen a toposok jellemzően tankos irányba indulnak el karakterükkel, akikhez még közel merészkedni is halálos lehet, nem is kell, hogy harcolj vele.
A felső ösvényt a tanknak is beillő Top laner, vagyis a Topos viszi, középen az inkább képességeikkel, mint auto attackkal villogó Mides, az alsó ösvényen pedig ketten támadnak egyszerre, a távolról tüzelő AD Carry és az őt életben tartani igyekvő Support. Ötödikként az ösvényeket összekötő kusza járatok mestere, a Jungler szorgoskodik, hogy ha szükség van rá, a semmiből előugorva bárhol felbukkanhasson.
Ha ugyanis néhány hasznos tárgyat magához ragad, akkor tank mivolta révén már ellenfél legyen a talpán, aki könnyű killeket szerez rajta. Szinte fixen az ellenfélnek fogy el hamarabb az élete.
Kezdőként ezekkel a hősökkel próbálkozz
Ekko: Vele tényleg egy élmény játszani, képességei igazán jó terepet nyújtanak a gyakorlásokhoz. A kezdeti recept viszonylag egyszerű, az ösvényen ellened harcoló topost érdemes távol tartani a minionoktól, míg te szépen farmolod őket.
Tárgyak tekintetében a Hextech Protobelt az első választás ez segíti az életben maradást és a képességek gyorsabb visszatöltését. Utána ugyanezen a vonalon tovább haladva Zhonya’s Hourglass következik, egy kis célozhatatlanság mindig jól jön, még ha rövid ideig is.
Maokai: Képességei segítségével könnyen ráérezhetünk a vision és a sebzéscsökkentés fontosságának ízére, emellett pedig a sebzésre sem lehet panasz. A felső ösvény egyik legerősebb karaktere, folyamatos tank potenciállal, akit nehezen szed ki az ellenfél.
Elsőként a Sunfire Cape érkezik, ami a területre ható sebzésért felel, utána pedig egy Spirit Visage-t érdemes venni, ami tovább segíti a tankos vonalat. Bepörgeti az életerő regenerálását és a képességeket is előbb tölti vissza.
Általános tippek a szerephez
– Wardok helyett a potikra figyelj. Az igazi hasznot a magányos csatákban ez hozza majd.
– Gyakorold a Teleportot, ez a szerep legfőbb kulcsa. Tanuld meg mikor és hogyan segítheted legjobban vele a többieket.
– Kapcsolj survival üzemmódba. Bármit csinálhatsz, csak ne halj meg, hiszen enél nagyobb hátrányba semmi nem rak a másik topossal szemben.
A játékon belüli további szerepekről a linkekre kattintva olvashatsz: AD Carry, Support, Mid, Jungler
Nyitókép: SeleX
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!