Kína ünnepel, Korea a porban. Az LPL 3-1-es győzelmet aratott a sokak által érinthetetlennek minősített LCK ellen a regionális Rift Rivals döntőben.
A formula különbözött az EU –NA kupától, ám egy pillanatig nem lehetett kevésbé izgalmasnak nevezni, sőt. Ha régiók versengéséről van szó, akkor az „LCK-LPL-LMS” elkapta a lényeget, hiszen a döntőt ténylegesen bajnokságok vívták, nem pedig egy-egy csapat az adott területről.
Szükség volt a stratégiára és az együttműködésre is, az összecsapások sorsolásáról az edzők dönthettek, ezzel is maximalizálva az esélyeket. Fejben rendbe kellett lennie mindkét oldalnak, mindenki a hozzá legmegfelelőbb ellenfelet kapta. Legalábbis ez volt az előzetes elképzelés…
A kínai agresszivitás és pontos makró döntött, a sokak szerint esélytelen régió bebizonyította, hogy komoly munkával és akarattal nincs lehetetlen. Igaz, az LCK küldöttjei meg azt bizonyították be, hogy arcból nem feltétlenül eredményes döntőt játszani.
A két nagyágyú, az SKT és a Samsung nagyon határozottan dobta el a saját mérkőzését. Faker, a League of Legends „istene”, gyakorlatilag a pályán sem volt, teljesítménye értékelhetetlenre sikerült. Már a hősök választásánál érezhető lehetett a bravúr lehetőségét, a sztár csapatok draftja gyengére sikerült, több ponton is rést lehetett felfedezni a pajzson, így az EDG és a World Elite kontrollált játékkal, lényegében simán tudott nyerni.
A vitathatatlan 2-0 után megérkezett a koreai bajnokság reménysugara. A KT megmutatta, hogy van csapat, akikre lehet építeni a koreai felhozatalból, lehengerlő győzelmükkel meccsben tartották a régiót az OMG legnagyobb bánatára.
Végül elérkezett az RNG-MVP találkozó, ami minden volt, csak nyugodt sétahajókázás nem. A közel egy órás meccsen (55 perc!!) az utolsó pillanatig szinte bármelyik csapat nyerhetett volna. Nem lehetett előre látni, hogy készíthetik-e a szervezők a konfetti esőt, vagy ideje lenne elugrani a kisboltba újabb adag rágcsálnivalóért, mert jön egy mindent eldöntő ötödik mérkőzés.
A mérkőzést egy Baron harc, majd egy ezt követő kiváló teleport backdoor döntötte el az RNG javára. Az MVP a lelkét is kidolgozta, hogy meccsben tartsa a koreaiakat, ezért őket és a saját mérkőzését megnyerő KT-t nem érheti kritika.
Világklasszis teljesítménnyel és mindent lebíró akarattal („Kincs, ami nincs” után szabadon) győzedelmeskedtek a kínaiak, Korea pedig kezdhet melegíteni, hosszú úszás áll még előttük.
Nyitókép: na.lolesports.com
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!