Counter Strike

Előrehozott döntő a 8 között, íme a Major playoff párosítása!


Előre fogjuk a fejünket, milyen meccsek lesznek a negyeddöntőben, ez kb az eddigi legkegyetlenebb Major evör.

Ezen a Majoron több előrehozott szuperrangadót is láthattunk már, ez alól pedig úgy tűnik a rájátszás első köre sem lesz kivétel.

Volt már itt Na’Vi vs. fnatic, ahol az egyik fél fixen kiesik (rip Laci), láttunk már G2 vs. Astralis csatát a továbbjutásért, és a végére jött egy G2 vs. fnatic, valamint Virtus.pro vs. Cloud9 egyaránt a kiesés elkerüléséért. Ha megnézzük a csapatok világranglistán elfoglalt helyét, szinte bármelyik beillene egy kisebb verseny döntőjének is. De nem egy Majoron, itt csak csoportmeccsnek jók.

A négy napos csoportküzdelmek után pénteken elstartol a rájátszás, és a sorsolóprogram ezúttal is brutál meccseket hoz nekünk, köztük egy előrehozott döntőt az Astralis vs. SK meccs személyében.

Forrás: Spiler TV Twitch

A legutóbbi Major két negyeddöntője is megismétlődik, a Gambit vs. fnatic és a North vs. Virtus.pro találkozókat ugyanis már lejátszották fél éve is a csapatok Atlantában. Akkor fnatic és VP továbbjutással, de ezúttal könnyen fordulhat a kocka akár mindkét meccs krónikájában is.

Ember legyen a talpán, aki megmondja a győzteseket a ránk váró meccseken, érdemes lesz figyelni a magyar nyelvű élő közvetítést!

Pénteken 13 órakor indul az őrület az első három negyeddöntővel, szombaton ugyanekkor pedig jön a hazai közönség előtt szereplő North vs. VP, majd utána a két elődöntő. Vasárnap pedig érkezik a show match és a mindent eldöntő finálé!

Forrás: HLTV

A Gamer.hu stábja a helyszínről izgulja végig a 3 napos idegtépő meccsfolyamot, rengeteg exkluzív képpel, élő bejelentkezéssel és interjúval készülünk, figyeljétek az oldalt!

További exkluzív Major tartalmakért keressétek tematikus oldalunkat, illetve az Esport1 oldalát.

Nyitókép: HLTV

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva