A Riot Games júliusi közleményében szó volt a jövőben esedékes reworkökről, tervekről, sőt kaptunk néhány információt a következő hősről is.
Számtalan pozíció frissítésen vagyunk túl, kaptunk már ráncfelvarrást az orgyilkosokhoz, de még a Juggernautok (tankok) is megújultak egyszer. Továbbá folyamatos hős frissítések is érkeznek, akiket ezekbe az új pozíciókba dolgoznak át.
A frissítések látható eredményei, valamint a közösség visszajelzései fontos faktorok egy új hős elkészítésénél. Vegyük például Kaynt. Az árnyékokban cikázó orgyilkos esetében, a játékmenetért felelős csoport, az Assassin frissítések tanulságait vették alapul. A tankok újításai pedig kikövezték az utat egy új Vanguard hős (Front line – előörs) megtervezésének.
Ami fontos egy ilyen Vanguard esetében az, hogy lényegében bármikor és bárhol harcot tudjon kezdeményezni, ha a lehetőségek adottak!
Ezt a filozófiát felhasználva tervezték meg a következő szereplőjét Runeterra – a világ, ahol a League of Legends játszódik – történelmének. Egy olyan karakter érkezhet a jövőben (7.16 – 7.17?), aki elsőként ugrik az ellenfél egységei közé, ezzel rákényszerítve az ellent, hogy “idegen” területen harcoljon. Igazi játékmester lesz, legalábbis a Riot ezt ígéri.
“We also really wanted to make a very self-reliant champion; expect to see a unique new passive that helps them build more than just character.”
Magyarul tehát az új hősünk nem csak egy olyan harcos lesz, aki lényegében irányítja a csaták menetét, vagy dönt azoknak kirobbanásáról, hanem mindezeket nagyon magabiztosan fogja tenni, anélkül, hogy másokra támaszkodjon. Egy olyan passzívval fogják felruházni, amihez még csak hasonlót sem láttunk eddig.
A közlemény utolsó bekezdésében szó esik a karakter hazájáról, a Riot Games előzetesen annyi mondott róla, hogy Runeterra egyik leghidegebb területének életét fogja felpezsdíteni. Freljord kiváló választás lehet, hiszen az utolsó hős, aki onnan származott Braum volt, ő pedig 2014 május 8-án jelent meg. Az sem ma volt…
A karakter tervezője egyébként Blake “Squad5” Smith, akinek Ivernt is köszönhetjük, valamint kivette a részét Jhin, Vi és Jinx megvalósításában is. Mindezt Twitterén jelentette be.
Már Ivern is nagyon sajátos volt, kíváncsian várjuk hát a legújabb hős koncepcióját!
Nyitókép: imgur.com
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!