Az ESL bejelentette, hogy sikerült újratárgyalniuk a történteket és engedik a csapatot játszani a jövőben az ESL-en.
Az ESL döntése szerint, a 2015 Február 15.-e előtti csapatok meccs fixálós banját törlik, amibe az iBUYPOWER régi csapata is beletartozik.
Ezzel a döntéssel az ESL módosította a szabályzatát is, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a Esports Integrity Coalition (ESIC) felmérésével több, mint 7000 résztvevő értett egyet.
Másrészt pedig a CS:GO közössége többször felhívta a figyelmet arra, hogy nem egészen etikus az, amit az iBP-rel tettek. A csapat ugyanis keményebb büntetést kapott, mint a LAN-okon csalók. Az ESL pedig idáig is sajátosan kezelte ezeket az ügyeket, a cheatereknek is csupán 2 év eltiltást adtak bizonyos esetekben.
Így a jövőben, az ESL és ESEA bajnokságokon részt vehet az iBUYPOWER csapata augusztus 1.-étől kezdve. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Valve eseményeiről is felmentést kaptak volna, ez csupán az ESL a saját hatáskörébe döntötte el, ami a saját rendezvényeire szól. Ám a jövőben könnyen lehet, hogy a Valve is hasonlóan tesz, már ha szeretné azt, hogy az ESL ismét rendezzen Major-t.
A felmentett játékosok persze örültek a hírnek, aminek egyből hangot is adtak:
swag szabad lett!
Thank you to everyone that made this happen. It means a lot to me.
— Braxton Pierce (@C9swag) July 24, 2017
DaZeD már meg is köszönte a támogatóinak a segítséget
Thank you to everyone who fought for us and argued upon our behalfs. I really doubt without you guys that this would have been possible. ?
— Sam M (@GODaZeD) July 24, 2017
AZK sem gondolta volna, hogy eljöhet ez a nap.
I never thought I'd live to see this day. Thanks to everyone who made it happen.
— Keven Larivière (@LiquidAZK) July 24, 2017
DaZed visszatérése még előzetest is kapott!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!