A Blizzard nyilvánossá tette a játékosokra és a csapatokra vonatkozó pénzügyi szabályokat.
Az elmúlt hetekben végre felpörögtek az események a tavaly novemberben bejelentett Overwatch League kapcsán: fény derült azokra a városokra, amelyeknek biztosan lesz csapata a globális versenysorozat indulásakor.
A startig még bárki csatlakozhat, ám hét csapat részvétele már így is biztos: öt amerikai, egy kínai és egy dél-koreai együttes garantáltan lesz az első szezonban.
A Blizzard korábban azt ígérte, hogy szigorú szabályok fogják kötni a csapatok kezét a szerződéseket tekintve, ezzel szeretnék biztosítani azt, hogy a játékosok garantáltan jól járjanak. Most fény derült ezekre a kritériumokra: kiderült például, hogy a játékosok fizetése átszámítva nem lehet kevesebb, mint havi egymillió forint.
- A csapatoknak egyéves garantált szerződést kell adniuk a játékosoknak, egyéves hosszabbítási opcióval.
- A játékosok éves fizetése nem lehet kevesebb 50 ezer dollárnál.
- A csapatoknak gondoskodniuk kell a játékosok egészségügyi biztosításáról és nyugdíj-megtakarításáról.
- A csapatoknak a nyereményként kapott pénzdíj legalább 50 százalékát szét kell osztaniuk a játékosok között.
Ha már nyeremények: az Overwatch League első szezonjában 3.5 millió dollár lesz az összesített pénzdíj, ebből minimum 1 millió dollárt az első helyezett kap majd.
A csapatok összetételére az alábbi szabályozások érvényesek:
- Egy csapatban legalább 6, legfeljebb 12 játékos szerepelhet.
- Nincs regionális megkötés, bármilyen születésű és nemzetiségű játékos szerepelhet bármelyik csapatban.
- A csapatoknak biztosítaniuk kell a játékosok szállását, illetve a gyakorlásra szolgáló létesítményt.
A szabályokból egyértelműen lejön, hogy a Blizzard mindent megtesz a profi körülmények érdekében, különösen olyan tekintetben, hogy a játékosok biztonságban érezzék magukat, és tényleg csak és kizárólag az Overwatch-ra kelljen koncentrálniuk. Kíváncsian várjuk az első konkrét lineupokat!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!