Counter Strike

Itt az idő! Közeleg a Panorama UI


Már ha minden igaz nem kell sok ahhoz, hogy teljesen személyre szabhassuk a játék grafikai felületét.

Egy éve volt, hogy bejelentette a Valve a Panoráma UI eljövetelét a játékba. Nagyon várjuk az új felületet, ugyanis Dota 2-ben is jól szuperál a rendszer, mindenki örül a testre szabhatóságnak, mi pedig még mindig várunk ennek az eljövetelére. Viszont ha minden igaz, akkor nem sokáig kell már várnunk, ugyanis tavaly Gabe elárulta sőtt, megígérte a közösségi kérdez-felelek keretében, hogy a 2017-es év egyik fő fókusza, az pont a Panorama UI lesz.

Gaben AMA

Ez pedig egy másik kérdést vet fel, vajon a Panorama UI-val jön együtt az új Source 2 motor is? Ugyanis a Dota 2 először kapta meg a Source 2-t, majd ez után jött a Panorama és így logikusan is hangzik. Szóval kérdéses, hogy meg lehet-e valósítani a jelenlegi motorral a Panorama UI-t.

Na de mi is ez a Panorama UI?

Gyakorlatilag teljes mértékben testre szabhatod az igényeidnek megfelelően a képernyőt, új animációkat, effekteket adhatnak hozzá az egyes elemekhez, mint például a skinek megjelenése. Továbbá külön felületként kezelhető a játék és a menü, ez azt jelenti, hogy nyugodtan DM-ezhetsz, miközben a lobbyban ülsz és várod a többieket.

Testre szabható felület:

A további újítást pedig ebben a videóban találod, persze Dota 2-ben illusztrálva:

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva