A CS:GO Majorok körüli óriási felhajtás szinte a döntő után véget is ér. Egy kis emlék pedig igazán kijárna a srácoknak, ha már a világ legjobbjai.
A Major alatt mindenki a meccsekre, fogadásaira és Pick’Em-jére koncentrál, na meg persze a dropra, hogy minél több essen!
De ha már lezajlott a torna, pár hónap múlva a játékosok fele nem is emlékszik rá, ki nyerte a Majort. A tavalyiakat meg pláne nem, azt pedig mondjuk, hogy 2014-ben melyik versenyek számítottak Major tornának a játékosok kb 1%-a tudja csak.
Felmerült tehát az ötlet, milyen emlékkel lehetne emlékezetessé tenni a Major győztesek diadalát.
BOT nevek
A játékba érkező BOT-ok nevei simán lehetnének például a Major győztesekről. Ha egy csapattárs lelép MM közben, beáll mellétek AdreN és onnan sima!
Vagy bemelegítés során halomra lőheted a Major győztes Gambit tagjait. Mivel adott esetben 5-nél több BOT is kellhet, időrendben visszafelé haladva az SK-sok is bekerülhetnének.
Saját graffiti
Egy-egy szép mozdulatnak kijár a falfirka, a győztesek is bőven részesülhetnének belőle. A Major alatti leginkább rájuk jellemző pályára egy apró logó elférhetne.
Saját skinek
A League of Legends-ben bevett szokás, hogy a világbajnokok megkapják saját skinjeiket a játékba, ez a CS:GO-ban is működhetne, a játékosok kedvenc fegyverére.
Mou kapna egy AWP skint, AdreN egy AK-t, Dosia pedig egy HE gránátosat, sima ügy!
Nyitókép: CSGO Wallpapers
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!