Eddig NiKo-t tartottuk a legdrágább playernek, ez könnyen megváltozhat, ha egyszer kitudódik a valós összeg GuardiaN szerződéséből.
Egy millió dollár. Ez számít jelenleg a rekordnak a CS:GO átigazolások világában, a FaZe ennyit fizetett a mousesports egyesületének 2017 februárjában NiKo-ért.
Könnyen lehet viszont, hogy az elképesztően magas összeg csak fél évig lesz rekord, hiszen a FaZe augusztusban is mélyen a zsebébe nyúlt, ezúttal GuardiaN igazolása miatt.
GuardiaN a FaZe-ben folytatja karrierjét – gamer.hu
Már meg is találta Lacika az új helyét. A pletykák igazak voltak, a FaZe-be megy. Miután Zeus-t kitették, a Na’Vi nem hogy javult volna, de még annyira sem ment a közös játék. Ezért döntött úgy GuardiaN, hogy önként eljön a csapattól. Voltak pletykák bőven, hogy hol folytatja a jövőben, a legtöbben pedig a FaZe-t mondták következő állomásnak.
A pletykát a Na’Vi egykori játékosa, Ceh9 indította el saját streamjén, amikor csak úgy random bemondta egy chat kérdésre válaszolva:
“Kovács’ transaction was about 7 digits” – vagyis GuardiaN kivásárlási ára hét számjegyű volt.
A probléma csak az, hogy ennél többet nem beszélt a témáról, két fontos kérdést hagyva maga mögött:
- Most ez rubel vagy dollár? Nagyon nem mindegy!
- A hét számjegy az most csak kb összeg, vagy valós tény?
Ezen adatok tényében még nem jelenthető ki, hogy minden idők legdrágább játékosa GuardiaN lenne, de ha dollárban értette és tényleg 7 számjegyű összeg, akkor vagy utoléri NiKo-t, vagy le is körözi!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!