Megnéztük, milyen Beast kombókat lehet összehozni az új Rexxarral.
A Knights of the Frozen Throne legfőbb újdonságát a Hero kártyák jelentik majd, melyek közül egyértelműen Deathstalker Rexxar az egyik legkülönlegesebb. Képességével ugyanis teljesen új lapokat gyárthatunk majd – kicsit olyan lesz majd, mint Kazakus, hiszen hasonló a két mechanika.
A beastépítős mulatságra az alábbi szabályok vonatkoznak:
- Három-három Beastet dob fel a játék egymás után.
- Az első adagban egyedi képességgel rendelkező Beastek szerepelnek.
- A második adagban olyan Beastek lesznek, amiken legfeljebb kulcsszó van.
- Egyik Beast sem lehet 5 manánál drágább.
- A két kiválasztott Beast költségét, statjait és képességeit ezután összegyúrja egy lapba.
Mondani sem kell, borzasztóan izgalmas kombinációk jöhetnek ki ebből. Össze is gyűjtöttünk nektek párat ezek közül – fontos, hogy próbáltunk olyan kombókat választani, amik a late game-ben is hasznosak, hiszen Rexxar jellemzően ekkor fog kijönni.
Dispatch Kodo + Stubborn Gastropod
6 mana, 3/6 – Taunt. Poisonous. Battlecry: Célpont lény sebződik annyit, mint ennek a lénynek a sebzése.
6 manáért leszedni egy lényt és kapni egy 3/6-os Tauntot? Mi ez, ha nem kegyetlen durva! A trükk ugyebár itt az, hogy a Poisonous és a Kodo Battlecry képessége elég jó kombót alkotnak!
Vicious Fledgling + Stonetusk Boar
4 mana, 4/4 – Charge. Ha megtámad egy hőst, Adaptol.
Az Aréna sztárja Charge-dzsal még idegesítőbbé válik, rögtön mehet a dupla Adapt szerencsés esetben. A Stonetusk Boar ilyen szempontból nagyon erős opció lesz, hiszen 1 mana extráért Charge-ot rakhatunk bármire.
King Mukla + Stonetusk Boar
4 mana, 6/6 – Charge. Battlecry: Az ellenfeled kap 2 Banánt.
Ez lényegében egy egy manával olcsóbb Leeroy Jenkins, nagyobb védelemmel és kisebb hátránnyal.
Bittertide Hydra + Stonetusk Boar
6 mana, 9/9 – Charge. Ha sebződik, sebződsz 3-at.
A sebzést tekintve a legerősebb Stonetusk Boar kombó, 6 manáért őrületesen nagyot csavarhatunk oda az ellenfél arcára. Ideális kivégzés.
Scavenging Hyena + Jungle Panther
5 mana, 6/4 – Stealth. Ha egy Beasted meghal, kap +2/+1-et.
A Scavenging Hyena erős lap, csak az a baj vele, hogy elő kell készíteni. Ha azonban kap egy Stealth-et, akkor már más a helyzet, hiszen megvárhatjuk, hogy szépen felhízzon, mindössze pár AoE-től kell tartania.
Tundra Rhino + Young Dragonhawk
6 mana, 3/6 – Windfury. Minden Beasted Charge-ot kap.
A 6 manáért kiosztott kétszer 3 sebzés elég jó egy lénytől, és akkor még ott van az állandó Charge képesség is a többi Beastünk számára.
Dispatch Kodo + Duskboar
6 mana, 6/5 – Battlecry: Egy célpont sebződik annyit, mint ennek a lénynek a sebzése.
Ez lényegében egy olcsóbb, többet lövő, feltétel nélküli Blazecaller – ha létezne ilyen kártya, elég sok pakliban alap lenne, az biztos!
A lehetőségek tárháza persze végtelen. Ha pedig kísérletezni szeretnél, akkor arra is van lehetőség, a HeartPwn szimulátorával ugyanis tesztelheted a Build-a-Beast képességet! Jöhetnek a további erős kombók, osszátok meg velünk őket a kommentek között!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!