Az "Xbox Game Preview program" keretében már ebben az évben belekóstolhatnak a Microsoft konzoltulajdonosok az Erangel szigetén folyó harcba.
Pár órája jelentette be Chang Han Kim (a PUBG executive producere és a Bluehole alelnöke), hogy szorosabb kapcsolatba lépnek a redmondi óriáscéggel.
Mint arról korábban olvashattatok több helyen is, júniusban, az E3 rendezvényen a cég bejelentette, hogy érkezik a játék Xbox One konzolokra is. Azóta még szorosabbá vállt a kapcsolat a felek között, ez annak is köszönhető, hogy nagyon sok dologban egyetértettek az Xbox csapatával a játék tervezett jövőjével kapcsolatban. Ez a közös cél pedig a mai bejelentés apropójához vezetett, ami nem más: a Microsoft kiadóként is közreműködik Xbox One-ra érkező Playerunknown’s Battlegrounds portban.
Mit jelent ez a játékosoknak? A Microsoft hátszelével könnyedén felgyorsulhat a konzolos fejlesztés ideje, miközben nem kell elvonni erőforrásokat a PC-s csapatoktól sem. Illetve az óriáscég által már kiépített értékesítési, marketing és kiadói forrásokról sem szabad elfeledkezni, aminek segítségével még több új játékost köszönthet tagjaként a PUBG univerzum.
A bejegyzés végén ismét nyomatékosítják az idei Xbox-os kiadás tényét, amely a “Xbox Game Preview” programban kap helyet, melyet leginkább a Steam “Early Access” részlegéhez lehetne hasonlítani.
Forrás: Katt!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!