A Heroic csapata ellen nem sikerült maradandót alkotni egyik alkalommal sem az ESL első napján.
Elrajtolt az ESL Pro League Season 6 Europe, amin természetesen DeadFoxék is indultak. Az új lineupot nem sok mérkőzésen láthattuk idáig, bár a Heroic sem mondható olyan nehéz ellenfélnek a többi csapathoz képest, egyenlőek voltak kb az esélyek. Sajnos azonban mégsem sikerült felül kerekednie rajtuk a HR-nek egyik BO1 keretében sem.
Az első mérkőzést Mirage-on játszották, ahol T-ben hozta a kötelező 5 kört a HR, ám a CT oldalon nem sikerült megfoni a Heroic-ot, így 8-16 lett a vége. Az ESG és az ESL One kiesése után itt sem sikerült a repülő rajt.
Az ezt követő Overpass-on pedig szintén a CT oldalon ment el leginkább a meccs, a 8 hozott kör ugyanis kevésnek bizonyult és nem tudták kompenzálni a T oldalon. Ettől függetlenül nagyon szorosra sikeredett és épp egy hajszállal nyerte meg a Heroic.
A csapatösszhang az, amiben a HR jelenleg nem remekel, de egy teljesen új lineup, így ez nem is csoda. Egyedül ISAA az, aki egyetlen meccsen sem villantotta meg azt a tudást, amiért ő került a csapathoz. Azért akadtak szép pillanatok így is a tegnapi meccsen.
Ma este 19:00-tól a BIG ellen, holnap pedig az EnVy ellen fognak kiállni, reméljük nagyobb sikerrel zárják majd ezeket a meccseket.
GLHF!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!