Érkezik a Forza Motorsport 7 demója, de egy új trailer is érkezett!
Ha ősz, akkor Forza: az elmúlt években már teljesen megszokottá vált, hogy szeptember-október tájékán kigurul a garázsból a Microsoft autóversenyes szériája. A tavalyi évben Ausztrália szemet gyönyörködtető vidékein száguldozhattunk a Forza Horizon 3-ban, idén ősszel pedig visszatér a sorozat a versenypályákra, hiszen a Forza Motorsport 7 következik a sorban.
A közelgő premier miatt már a tévébe is beszivárgott a játék: egy viccesre hangolt reklámmal igyekszik felhívni a figyelmet a Microsoft a Forza 7-re, amiben még a Gymkhana-legenda Ken Block is felbukkan.
Maga a megjelenés október 3-án lesz (az Ultimate Edition-vásárlók számára már szeptember 29-én megnyílnak a kapuk), szerencsére azonban nem kell addig várnunk, hogy lenyomhassuk a gázpedált, bejelentették ugyanis, hogy érkezik a demó – Xbox One és Windows 10 platformon is kipróbálható lesz a játék.
A próbaverzióban összesen három járgányba pattanhatunk majd bele, melyeket három különböző pályán vihetünk majd el néhány körre.
- Porsche 911 GT2 RS – Dubaj
- Mercedes-Benz Tankpool versenykamion – Mugello
- Nissan Nismo GT-R LM – Nürburgring
Maga a demó szűk két hét múlva, szeptember 19-én érkezik – ha már nagyon kipróbálnád a Forza 7-et, ne felejtsd el bekarikázni a dátumot a naptárban!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!