Egy kombó, amivel teljesen cselekvésképtelenné lehet tenni a boss-t.
Ha valamire, akkor a Lich King elleni boss-harcra biztosan nem lehet azt mondani, hogy rosszul sült el, hiszen hiába érkezett már meg több hete, sokan még mindig nagy lelkesedéssel gyűrik a Knights of the Frozen Throne-kaland utolsó szárnyát.
Ebben persze nagy szerepe van annak is, hogy mind a kilenc class-szal le kell győzni a Lich Kinget ahhoz, hogy megnyisd az Arthas Paladin skint, ami nem könnyű feladat. Sokan azonban szimplán csak szeretnek kísérletezni, és a 100 százalékos teljesítés után sem lépnek le, hiszen szeretnének újabbnál újabb stratégiákat kipróbálni, felfedezni.
Nos, most pont egy ilyen felfedezésről szeretnénk szót ejteni, melynek kulcslapja a Naxxramas egyik elfeledett, sosem használt kártyája, a Stoneskin Gargoyle.
Időhúzó lapként már eddig is próbálkoztak vele, a The0Dark0One által felfedezett kombó azonban ebben a formában nem nagyon jött még elő.
Ezzel ugyanis lényegében teljesen meg lehet bénítani a Lich Kinget.
A trükk az, hogy a lénynek tauntot kell adni, legalább 8-9 HP-val, de az sem árt, ha a sebzése is megnő, hiszen ekkor a 2/6-os Trapped Soulokat sem szúrja fel rá szívesen a Lich King.
Hogy pontosan mi a határ, azt nem sikerült egyértelműen kitapasztalni (valószínűleg 6/9-nél), az azonban biztos, hogy a Stoneskin Gargoyle + Brann Bronzebeard + Bonemare kombó működik.
Ha ezt elsütjük a Frostmourne fázisban, akkor teljesen cselekvésképtelenné válik a Lich King és semmivel sem fog támadni. Ami azt jelenti, hogy már csak ki kell tennünk valamit – például egy Scaled Nightmare-t -, ami szép lassan felhízik annyira, hogy az asztal letakarítását követően egy ütéssel ki tudjuk végezni a boss-t.
A legegyszerűbb az, ha egy Emperor Thaurissannal be tudjuk olcsóbbítani a kombóelemeket, hiszen ekkor egy körön belül ki tudunk pakolni mindent. De Tauntokkal, illetve valamelyik 3 manás lény korábbi kitételével és megvédésével olcsóbbítás nélkül is ki lehet hozni a kombót. De vannak más lehetőségek is: például ha Paladinnal már kézben tudunk adni +1/+1-et a Gargoyle-nak, akkor elég simán a Bonemare is a sikerhez.
A kombó tehát adott, ám hogy miként készítitek elő, az már elég rugalmasnak mondható. Ha szeretnétek némi inspirációt, akkor az alábbi videóban találtok néhány ötletet.
A stratégia Druid kivételével bármelyik class-szal működik (ott ugye kikerül sajnos a deckből a játék elején), így bőven van lehetőség a kísérletezésre!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!