League of Legends

Riot Games: “Ornn-nak még idő kell!”


A szörnyen gyenge start után, vajon lesz felemelkedés? A Riot bízik benne és türelemre int!

A League of Legends legújabb hőse, Ornn a játék történetének legrosszabb debütálását hozta. Ráadásul ez a “rémálom” még mindig tart, ugyan már nem ő a legrosszabb győzelmi aránnyal operáló karakter, sokat ugyan nem haladt előre, így Ryze előtt, most ő az utolsó előtti.

(Forrás: surrenderat20.net)

Blake Smith, akit a szervezeten belül csak Riot Squad5-nak hívnak, s akinek a nevéhez a freljordi kovács tervezése köthető, megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba a hős kapcsán. Példaként három hőst említett, Kledet, Camille-t és Ornnt. Az egyik túlságosan erős volt a megjelenésekor, az egyik teljesen egyensúlyban volt, míg ugye nem kell nagyot tippelnünk ahhoz, hogy rájöjjünk, a szörnyű startot Ornn kapta.

A példák azért is voltak helytállóak, mert tökéletesen szemléltették a hősök lehetőségeit. Kled és Camille azért volt képes jóval jobban startolni a kovácsnál, mert sokkal egyszerűbb hősök. Természetesen nekik is kell bőven idő ahhoz, hogy valaki a mesterükké váljon, viszont sokkal egyszerűbb megszokni a játékmenetüket és “oké” teljesítményt hozni. Mindhárom karakter hozott valami újat a játékba, ám kétségtelen, hogy Ornn mechanikája a legbonyolultabb ezek közül. Arról nem is beszélve, hogy a passzívja még a csapattársakat is megrészegítette…

Rossz hír: egy ideig még biztosan nem láthatjuk Ornnt!

“Ha a tapasztalt játékosokat vesszük figyelembe, akkor érthető, hogy egy nehezebben tanulható hős, mint például Yasuo, sokkal rosszabb statisztikával indul, mint amivel például Braum is startolt. Egy, már évek óta játszó ember sokkal gyorsabban fog egy könnyű karakterrel jól, játszani, mint egy mechanikailag nehézzel, ugyanis az alap tudása megvan a jó teljesítményhez, csak simán meg kell szoknia a hőst.”

Ez a gondolatmenet igaz Ornnra is. Annyi minden új van a karakter képességrendszerében, hogy nem elég egy-két hét ahhoz, hogy a játékosok a mesterévé váljanak. Ráadásul még így, egy hónappal a megjelenése után sem teljesen biztos a játékban betöltött szerepe. Bőven van még mit ismerkedni a hőssel.

(Forrás: nexus.leagueoflegends.com)

“A temérdek újdonság persze könnyen okozhat kisebb hibákat, amiket később javítanunk kell. Sajnos a PBE szerveren nincs annyi lehetőségünk felmérni a tényleges helyzetét egy új hősnek, tekintve, hogy alig van adat amiből dolgozhatunk. Az élő szervereken több millió játékot figyelhetünk meg, a teszt szervert össze se lehet hasonlítani vele, így érthető, ha néha becsúszik egy-két hotfix a megjelenés után.”

Ornn folyamatosan kapja a ráncfelvarrásokat, de Squad5 biztosított mindenkit, hogy idővel ő is be fog indulni, csak meg kell szokni a jelenlétét és eleget kell vele játszani ahhoz, hogy ne tűnjön kaotikusnak a képességrendszere. A hősnek egyébként kiváló lehetőségei vannak, meghatározó választás lehet majd a jövőben, ha sikerül megtalálni a helyét.

Ti mit gondoltok Ornnról jelenleg? Szerettek vele játszani?

Nyitókép: leagueoflegends.wikia.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva