Egy újabb meme lett valóság, köszönjük Riot Games!
Folyamatosan ismételjük magunkat, de nem tehetünk mást, ugyanis a Riot tényleg új sebességre kapcsolt az utóbbi időkben, ha azt nézzük, mennyire nyitottak a közösségi visszajelzésekre. A veterán játékosok emlékezhetnek még Graves esetére például. Graves egy szivarral a szájában gyalulta végig ellenfeleit a Szurdokban, viszont ez a sajátos vonás, egyik pillanatról a másikra felszívódott. Nem is kell mondani, több ezer visszajelzés érkezett a téma kapcsán, aminek hatására végül a Riot visszaalakította a karakter splash artját.
Thresh esete is legalább akkora meme lett az évek során, mint Graves és a szivara, vagy éppen Yorick és a soha meg nem érkező hőskinézete. (Ez utóbbit is sikerült megcáfolnia a szervezetnek a héten!)
A League of Legends egyik fantasztikus sajátja, hogy a karaktereket elhelyezik egy Runeterra nevű fantáziavilágban, ahol a létezésük kontextust kap, így az érdeklődők még inkább bele tudják élni magukat a játék eseményeibe. Ilyen például Thresh és Lucian kapcsolata is. Lucian harcos indíttatását Threshnek köszönheti, a lövész bosszút akar állni felesége gyilkosán. A lelkek szempontjából brutálisan kleptománnak számító támogató kapcsán mondhatjuk, hogy jogosan szólalt fel a közösség Redditen, előterjesztették, hogy ha az ellenfél csapatában megtalálható egy Lucian, akkor Thresh egy lélekjelzővel startoljon, ezzel szimbolizálva Sennát, Lucian feleségét.
Négy évvel a két karakter megjelenése után, úgy tűnik a Riot végre beadta a derekát.
Thresh 1 passzív jelzővel startol, ha Lucian az ellenfelei közt van, s ez egyébként tényleges adatokat is kölcsönöz neki! Nem elég, hogy a dolog emlékezteti Luciant élete legnagyobb bukására, a tényre, hogy nem tudta megvédeni élete szerelmét, a jelző még további 0.75 bónusz páncélt is ad Threshnek. Persze ez a szám csak jelzés értékű, de aki a kicsit nem becsüli…
Korábban már volt ilyesmire példa, vegyük Leona “Sunlight” képességét. Minden napszemüveget viselő karakterre 1-el kevesebb sebzést oszt a képesség, ugyanis a fény így nem bántja az ellenfelek szemét! (Az ellenállók sorába a hőskinézetek is beletartoznak!)
Ti milyen jópofa háttértörténet alapú easter egget valósítanátok meg?
Nyitókép: gameinfo.eune.leagueoflegends.com
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!