Counter Strike

DeadFox ismét utazik, ezúttal Denverbe kvalizott le a HellRaisers


Egyetlen mapot vesztett csak el a kvali során a csapat, meggyőző teljesítménnyel verték végig a mezőnyt, nagy ellenfeleket kiejtve.

CoREA, Spirit, LDLC és dignitas. Ez az út vezetett a DreamHack Denver főtáblájáig a HellRaisers számára, akik három 2:0-ás és egy 2:1-es sikerrel masíroztak végig a felső ágon.

Forrás: HLTV

Az LDLC elleni volt a legszorosabb meccs, már csak azért is, mert 1:0-ás hátrányból kellett felállnia a HR-nek. De ezt a feladatot is megugrotta a még mindig csak építkező csapat.

STYKO elvesztése és bondik kispadozása után ugyanis sem woxic, sem ISSAA nem találta elsőre a helyét.

Mostanra viszont már egyre jobban kezdenek belejönni a srácok.

Kezd megjönni a rutin és a higgadtság, ami ehhez a szinthez elengedhetetlen.

Persze hibák még így is becsúsznak, de van olyan is, amikor saját hibájukon kívül. De a CS:GO-ban az ilyeneket már rég megszoktuk sajnos:

Az új HR a friss ötös eddigi legnagyobb sikerét érte el a DreamHack denveri főtáblájával, élőben LAN-on is bemutatkozhat tehát hamarosan az új lineup.

A kvalik alatt egyébként DeadFox kivételével mindenki Top10-ben végzett az egyéni statok alapján. De ha DF tényleg passzívabb szerepben mozog és az irányításban is besegít, akkor ez érthető is valamennyire.

Forrás: HLTV

A 100 000 dolláros összdíjazású DreamHack Denver október 20 és 22. között zajlik majd.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva