Aki a jól megszokott black bars-szal szeretne játszani AMD videókártya mellett, az egészen biztosan bosszankodik mostanában.
Az AMD sosem állt a helyzet magaslatán szoftver és driver téren, ez sajnos az utóbbi időben sem nagyon változott. A black bars, azaz a 4:3-as felbontás esetén oldalt látható fekete csíkoktól el is kellett búcsúznunk, helyette pedig a széthúzott (stretched) vette át a helyét. Ilyenkor viszont van különbség az egérérzékenységben, ugyanis az X és az Y tengely nem ugyan olyan sebességgel mozdul el. A látószög viszont ugyan akkora marad.
A driver menüjében pedig hiába szerepel a váltás lehetősége, sajnos semmit nem csinál valójában.
Az AMD fórumán több hónapja panaszkodnak a felhasználók emiatt, de a cég azóta sem készített javítást egyik driverhez sem, helyette azt javasolják, hogy tegyük vissza az előző működő drivert.
Töltsd le az Oprendszerednek megfelelő drivert:
Először ehhez le kell törölnünk a jelenlegi Crimson drivert a gépünkről, majd indítsuk újra a gépet. Ezután pedig nincs más dolgunk, mint az általunk letöltött 17.7.1-et feltelepíteni, majd a driver beállításokban kapcsoljuk be a GPU scallinget, és a Scalling Mode legyen a Preserve aspect ratio (a képarány megőrzése). Ezután nincs más dolgunk, mint élvezni a black bars-t!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!